• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

XVIIII. ARANY KOR

Csak, hogy megértsd, hová tartunk.
Ezt a részt nem én írtam, de mivel ez a Hamvas Béla által publikált cikk remekül szemlélteti az emberi faj hanyatlását és az Aranykor végét – valamint azt, hogyan találhatunk vissza – nincs mit hozzátennem, kicsit leegyszerűsítve megosztom veletek. Így az anyag szintjén is érthető annak fontossága, ami a bolygón zajlik, s hogy hová is tart az emberiség.
Mindenképpen szükségszerűvé vált az emberiség számára egyfajta visszarendeződés, hisz az Aranykor alapja: vissza a hagyományokhoz – vissza az Isteni Rendhez.

Minden arany az uralkodóé volt.
Valami azonosság volt az uralkodó lénye, az arany és az uralkodás ténye között. Ez a súlyos, tompán tündöklő, varázslatos fém nagyszerű ragyogásában, mint a megfagyott Fény – magát az uralmat jelentette.
Az uralom passzív tény – ahogyan passzív a Nap, amikor csak van, és meleg sugarai életet fakasztanak.
Az uralkodó aktivitása a nem cselekvés.
Nap – arany – uralkodó rokonok, ha nem is Földi, de Kozmikus távlatban.

A Nap, csak más szó arra, hogy isteni – mert a Nap Isten szimbólum. És amikor az arany csak az uralkodóé, ez annyit jelent, az arany csak a Napé, vagyis az arany a Nap maga – a középpont jele: Isten.

Az arany nem az uralkodó tulajdona, hanem Istené.
A király is csak szimbólum, és őr. Isteni Phylax.
A korona, mint arany fejdísz, arany Napkorong – csak az ő fejét övezheti.
Az arany a Napfény – az uralkodó az Isten földi megnyilatkozása.

A hanyatlás során az arany nagy utat tett meg: lefelé.

A király – elszakadva Istenétől – elkezdte a fémet a magáénak tekinteni.
A középpontban már nem Isten állott, a kozmikus Nap, az életfenntartó transzcendens hatalom.
A király ember lett – és nem az isteni Phylax. Az arany az ő magántulajdona lett. Már csak zsákmány és luxus.

A Kozmikus Isteni Fény elhomályosult és az Aranykor letűnt.

Amikor az aranyat az első király zsebre dugta, elrejtette az ember feletti Isten–Hatalom korlátlan jóságát és éltető erejét.
Magának foglalt le belőle részt és ezzel megtörte a mindenkire áradó Fény erejét – amely az Aranykort fenntartotta.
A materializált Napfény elrejtése annyit jelentett, hogy a Kozmikus Rendet megzavarta és az Istent meggyalázta.

A gátlástalan fény már nem ragyogott az életre s a Föld elhomályosult.
Az idő megzavarodott.
Az idő egyenértéke az arany.
Akitől Napot veszek el – annak Napot kell visszaadnom.
Az arany materializált örök: ezért drága!
Magyar nyelvünk csodálatosan őrzi ezt számunkra: vannak percek, melyeket nem lehet megfizetni – és van olyan dolog, amit semmi pénzért nem tenne meg az ember. A MAGyarok tudják ezt!

Együtt van a négy elem: a Nap, az uralom, az idő és az Isten. Ez az arany!

Egy idő után az arany már a király kezéből is kicsúszott.
Pénz lett – kereskedelmi cikk.
De itt sem állott meg, tömegek álmává vált, gyilkoltak érte.
A Nap leszállt a lovag, a kereskedő, majd a tömeg közé. Az idő követte, s a kor mind sötétebb és nyugtalanabb lett.
Azzal, hogy leszorult az anyagba – gonosszá vált.

A hagyományt megtagadták.

A hagyomány nem önkény, hanem az emberi lét mindenkori alapja – az ősi tudás, mely minden időre, emberre, korra, fajra, társadalomra érvényes.
Az Igazság nem lehet soha új, mert az Igazság nem az emberi szellem terméke – tőlünk függetlenül van, és mi csak megismerhetjük.
Az Igazság természete metafizikai és minden gyakorlat fölött áll.
Ősi tudás és örök hagyomány. Nem vallás!
A hagyomány minden szellem forrása, eleje és kezdete – őstanítás a létről, a rendről, az emberről, a társadalomról, a történetről, a vallásról és az életről.
A hagyomány rendje, hogy az emberiség éppen olyan hierarchikusan éljen, mint az ember.
A szellem vezesse, az erő pedig a szellem szavát kövesse.

A legmagasabb rendű tevékenység a papságé, mert a szellem mindent megelőz és mindenek fölött áll.
Öröksége a tiszta metafizika. Minden ősi társadalom ebben a rendben élt.

A papság felsőbbségét a harcos lovag döntötte meg. Az erő a Szellem fölé lépett.
A Szellem és a hatalom egyensúlya megbomlik: nem a Szellem mondja meg, mit kell tenni, hanem a hatalom előzetes szellemi elhatározás nélkül cselekszik.

A pap a szellemiség őre – szellemi ember, aki a Törvényt ismeri, és akinek transzcendens tudása van.

A harcos az erő embere – aki a Törvényt végrehajtja. Ő nem vezethet – csak az erőt szabályozza.

Ha a cselekvésből a Szellem hiányzik – akkor gonosz és értelmetlen!

A harcos előtérbe lépett és magával hozta a háborút.
Ez hozta a történeti idők kezdetét, a modern ember születését és az Aranykor végleges letűnését.

A vaskor legvégén, amikor az arany elmerült az anyagban, aprópénzzé váltódott, vérrel és kosszal mocskolódott be, nem jelentett mást: a hatalom és a Szellem, a hierarchia és a Rend széttörve, megcsúfolva feloszlott.
Ez az apokalypszis.

Mialatt a tudomány szánalomra méltó automatizmussal még folyton haladásról és az emberi ész erejéről beszél, a politikába merült hatalom eszeveszetten kapkod megoldás után.
A megtévesztett tömeg testvériségről és világbékéről álmodozik – azalatt a hagyományos tudás látja, hogy a helyzet menthetetlen, és egy nagy Világkorszak befejeződött.

A jó magot – elválasztják a rossztól!

Az út véget ért, s most vissza kell térni az eredethez.
A visszatérésben nem lesz mindenkinek része.

Az örök hagyomány fog bennünket visszavezetni az eredethez – az Új induláshoz.

Az ítélet rettenetes lesz.

Igen kevesen vannak a választottak…

Az Isteni Kegyelem Napja még süt ránk
– de nem fog örökké sütni!
Mihelyt Isten Kegyelme átengedi terét a Törvénynek

– a Törvény életbe lép,
és mindenki azt aratja, amit vetett.


vissza a könyv tartalomjegyzékéhez

Please follow and like us:
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?