• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

XII. visszatekintésem Életem első szakaszára

Most, hogy már képes vagyok rálátni életem egészére s a színdarabom felvonásaira nagy Egész részeként, megkísérlek visszatekinteni – és életem ezen szakaszából levonni a tanulságot.
Mert ugye tanulás és tapasztalás az egész életünk – sőt előző életeink hosszú sorozata is az.

Egyre inkább azt éreztem, hogy ez a világ – ahol élek – nem nekem való. Sosem éreztem magam igazán otthon benne.
Én nem tudok könyökölni, nem tudok taposni és nem tudok félrelökni másokat. És nem tudok nyalni sem. Hazudni, átvágni és nyerészkedni másokon.

Sose tudtam.
Nem tehettem meg – mert egész életemben azt éreztem, hogy láthatatlan szemek figyelnek.

Amikor valakivel kapcsolatba kerültem, feltétlen bizalmat szavaztam neki, kapott egy fehér lapot – hogy bizonyítson.
Őszinte voltam vele, egyenrangú félként kezeltem – mivel magamból indultam ki, úgy gondoltam, ha én jó ember vagyok, akkor a másik is az.
Az én génjeimbe ez van bekódolva.

Mindig is kerültem a vitát és szóváltást, nem harcoltam, inkább félreálltam, mielőtt eltapostak.
Az ilyen emberre mondják mostanság, hogy akaratgyenge jellemmel rendelkezik. Egyszóval – életképtelen.

Az eddigi ún. “földi” életre egyedül képtelen lettem volna – ezt magam is belátom, hiszen itt farkastörvények uralkodnak. Ezt nem nekem találták ki.
Én segíteni jöttem erre a bolygóra – nem harcolni!
Kapcsolatom az Égi világgal soha sem veszítettem el.

Találnom kellett magam mellé egy embert – aki megvéd.
Nem ésszel kerestem, hanem szívvel.
Akit szívem választott szerencsés embernek mondhatta magát, mert bármilyen képességekkel is rendelkezett – általam állandó kapcsolatba került az Égi világgal.
Így munkáját áldás kísérte, s közös életünk felfelé ívelt. Mivel bizonyítási vágy hajtotta, ez kifejezetten tetszett neki. S a felfelé ívelő pályáját önmaga szorgalmának tudta be.

Pedig Isten nélkül, még csak fölkelni se tudnánk reggelente – nehogy bármit is teremteni. De ő ezt másként látta.
Elfelejtette, hogy minden sikeres férfi mellett áll egy erős Nő – aki a Forrás erejével köti össze őt.

Hogy érthetőbb legyen, visszamegyek az időben 36 évet. Mi is történt akkor?

Elég volt egy szemvillanás, hogy a szerelmi kötés létre jöjjön kettőnk között. Szinte azt is mondhatom: Szerelem első látásra.
Ez az érzés annyira hatalmába kerített, hogy nem volt előttem lehetetlen. Kemény akadályokat győztem le annak érdekében, hogy közös álmunk valóra váljon.
Ennek okán már 16 évesen felnőtté kellett válnom, hogy a feladatokkal megbirkózzak. Azt éreztem nincs senki és semmi, ami utamat állhatná.

Most már tudom, hogy azt az óriási hajtóerőt a Szerelem tüze szolgáltatta számomra. Kemény három év küzdelme volt, míg álmunk valóra válhatott.
Szülei ellenszenves viselkedése még elszántabbá tette cselekedeteimet –
és a határtalan Szerelem elvette az ártani szándékozó tőr élét.

Búcsúzáskor szüleim sírva öleltek át. Akkor még nem értettem – miért? Azóta én is szülő lettem, s már megértem – mit éreztek.
Furcsa érzés kerített hatalmába, hisz elhagytam az otthont – ami addig számomra a biztonságot jelentette. Ám azt még nem gondoltam, hogy leendő lakhelyem a kemény megpróbáltatások színtere lesz.

Naiv voltam, Szeretettel teli, s mivel magamból indultam ki, nem gondoltam, hogy léteznek emberek, akik nem tudnak szeretni.
Ők tanításként általam kapták meg a Szeretetet, én viszont belekezdtem egy évtizedekig tartó tapasztalásba – milyen a Szeretet lényének, mint Rák szülöttnek megtapasztalni a szeretetlenséget, a közönyt, az utálatot, a megvetést.
Így visszanézve kegyetlen, és mivel már megbocsátottam mindenért, csak a tanítást látom meghúzódni tetteik mögött.

Soha nem tudott úgy szeretni, ahogy én azt szerettem volna.
Szerelemből születünk, éltető energiánk a Szeretet. Ha olyan közegbe csöppenünk, ahol nem szeretnek, a negatív energiák fölülírják bennünk az isteni kódot és soha nem tanuljuk meg, hogy itt a Földön hogyan is kell szeretni.
Mi a szeretet és mi a Lélek szerepe?
Akkor még nem tudtam, hogy ez így működik, csak azt éreztem belepusztulok abba az állapotba. Életemben először mindennél jobban vágytam a Szeretetre – arra, hogy szerethessek és, hogy szeressenek.

Egy fal állt köztünk, egy láthatatlan fal, amelyen nem tudott áthatolni a tiszta, feltétel nélküli Szeretet – így azt éreztem, a Lelkünk soha nem találkozott egymással.

Vágytam egy gyermekre, mert tudtam, hogy benne megtalálom azt, ami az életemből hiányzik. És reméltem, hogy férjem ez által közelebb kerül érzelmileg hozzám.
Vágytam egy teljes családra, ahol a szerepek megoszlanak, s mindenki beleteszi a maga részét a közös egészbe.
Csalódnom kellett, mert pont az a minőségi idő hiányzott az életünkből, amire annyira vágytam. Ő elvolt a pénz megteremtésével és nem érezte szükségét annak, hogy mélyebben belefolyjon a család életébe.
Mindezt nehezen éltem meg.
Lánya apás volt, vágyott rá, hogy foglalkozzon vele – első szava „apa” volt. Szeretete hiánya mélyen rányomta bélyegét kislánya lelki fejlődésére.

Hogy ezt a hiányt valamelyest betöltsem, próbáltam szerető, gondoskodó anya lenni s valahogy áthidalni ezt a szakadékot.

Közös életünk kettészakadt, övé lett a “pénzkeresés”, enyém meg a család. Tulajdonképpen mindketten értéket teremtettünk – Ő az anyagban Én pedig a szellemi síkon.
A szomorú az volt az egészben, hogy a két út csak nagyon ritkán találkozott össze.
Én hoztam Föntről egy család mintát – az én szememben a család egy egység, ahol a tagok közösen döntenek és közös a teherviselés – mégis úgy éreztem, hogy egyedül maradtam a gondjaimmal. Családunkban egy személyben próbáltam Nap és Hold is lenni!

Közben párom felmenői síkján is történtek olyan próbálkozások, melyek családunk szétszakítására irányultak. Ez még jobban megnehezítette kettőnk kapcsolatát és keményen rányomta bélyegét gyermekeink lelki fejlődésére.
Próbáltam jó anya lenni és megóvni őket az élet viszontagságaitól, de úgy érzem, olykor még magamat sem tudtam megvédeni.
Egyre több volt a súrlódás, viták, nézeteltérések sokasága jellemezte életünket.
Szerelmünk lobogó tüzére egyre több pohár víz zúdult, mely a lángokat visszahúzódásra kényszerítette – a Szerelem melege kezdett kihűlni.

Sokszor elgondolkodtam rajta, tudunk-e mi igazán szeretni?
Tud-e a mai ember egyáltalán szeretni?

Mi birtoklunk és uralkodunk egymáson, a szeretett lényt saját ideálunk képére akarjuk formálni, hogy nekünk megfeleljen, és szeretetünkért cserébe mindig várunk valami viszonzást.
Ha kell, a szeretet nevében rombolunk és pusztítunk.

Na, itt volt a pont, ahol nekem mindenből elegem lett.
Már kellőképpen elég mélyre süllyedtem, el kellett döntenem, hogy mély depresszióba esek, vagy saját magamat, a hajamnál fogva húzom ki a mocsárból.

Ekkor jött egy Égi sugallat – naplót kezdtem írni terápiás céllal és kiadtam magamból minden fájdalmat, ami mélyen eltemetve a Lelkem mélyén időzött. Olyan volt ez, mintha beszélgettem volna valakivel.
Valójában Istennel beszélgettem?
Beavattam Őt érzéseimbe?
Miáltal megkönnyebbült a Lelkem; el kezdett változni az életem.

Az írás gyógyító hatással van, tudtad?
Nem kell költőnek vagy írónak lenned ahhoz, hogy tollat ragadj. Ne másnak írj először, hanem magadnak.
Amikor elgondolkodsz helyzeteken, olyankor az elméd dolgozik.
Ha írsz, a kezedet a tudatalattid vezeti és olyan érzéseket, élményeket belső igazságokat fedezhetsz fel, amit puszta gondolkodás útján nem érhetsz el.
Végy egy lapot, tégy fel egy kérdést, és kezdj el írni. Csak hagyd, hogy a kezed vezessen. A megkönnyebbülés garantált, és fontos meglátásokat is kaphatsz ajándékba.
Az, hogy alkotásaid piacképesek-e vagy sem, lényegtelen. Az a fontos, hogy lehetőséget adj a benned élő művésznek, hogy kiélvezze az önkifejezés szabadságát.

Ne ítélj – amíg nem ismersz, ne becsülj alá – amíg nem próbáltad, mire vagyok képes. Ne is beszélj rólam – amíg nem beszéltél velem!

Hogyan is történt? – Mint a mesében…

Egyszer volt, hol nem volt… talán így is kezdhetném.

1999 augusztus 11-én bekövetkezett Nagy Kereszt napfogyatkozás, ami érintette Magyarországot is, egy spirituális robbanást idézett elő a bolygón – s a megszólított Lelkek ébredezni kezdtek.
Bennem is akkor tájt indultak el a változások.
Bár még nem tudtam, hogy mi is történik, de azt bizton éreztem, hogy semmi sem az, mint régen.

Mintha egy csettintésre megnyílt volna a szívem – 14 évi házasság után újból szerelmes lettem.
Na, nem egy új pasiba – a férjembe.
Boldog voltam, hisz a „langyos” tizennégy év után azt reméltem, hogy pozitív változás következik be közös életünkben.

Legkisebb gyermekem is már nyolc éves volt, s én boldogan éltem vállalt anya-szerepemet. Nem volt könnyű, de nem panaszkodom. Imádtam az anya szerepem – életem legnagyszerűbb, legcsodálatosabb és legboldogabb időszaka volt. Értéket teremtettem az Örökkévalóságban.

Családunk akkorra már kettészakadt.

Enyém volt a háztartás, a gyermeknevelés, minden gondjával-bajával és a háttér biztosítása férjem zavartalan munkájához.
Plusz még a gazdaságban pénzkereső tevékenységet is folytattam.

Férjemé volt a pénzkeresés, ami már nem csak a megélhetésünket biztosította, hanem átment vagyongyűjtésbe – versengés volt a hírnévért s a javakért. A feszített hajszában családjára már nem jutott idejéből – és erejéből sem.

Mindent megtettem, hogy a hiányzó szeretetet bepótoljam.
Gyermekeim a mai napig is szeretettel gondolnak vissza gyermekkorukra – arra az időszakra, amit velem töltöttek.
Vigyáztam arra, hogy a külvilág semmit se érezzen abból, hogy birodalmunk kőfalai repedezni kezdtek. Nem tudtam volna elviselni, ha gyermekeimet ezáltal sérülés éri.
Hazugságban éltünk, kettőnk játszmájába még ők sem láttak bele. Megalkudtam a sorsommal, mert nem akartam csonka családban felnevelni őket.

Az ezredforduló számomra nem a világvégét hozta el, hanem új megvilágításba helyezte az egész életem.
A Szerelem a legmagasabb szintű érzés az Univerzumban, hisz Isten a Világot Szerelemből teremtette.
A szeretet csak utána következett, mint az éltető energia, mely fönt tartja az életet.
Én vallom azt, ha egy házasságban a Szerelmet felváltja a szeretet, az a házasság hanyatlásnak indult.
A Szerelem lángol – a Szerelem él! Mindvégig.

Ez volt az első érzés, amit utam kezdetén megtapasztaltam, ám nem sok örömöm tellett benne, hisz amint lángra lobbant – egy vödör víz oltotta.
A jéghideg fogadtatás és érzelmeim kigúnyolása földre nyomta Szívem lelkesedését.
De nem adtam fel.

Kinyílt a világ előttem, egyre több minden érdekelt. Rájöttem dolgokra, amiken változtatnom kellett.
Többet foglalkoztam magammal és vele is – miközben elláttam anyai teendőimet – emelni próbáltam Őt és bíztam benne, hogy visszahódíthatom a szívét. De nem így történt.
A szíve végképp bezárult előttem – vagy talán soha sem volt nyitva?
Csak én voltam szerelmes belé, ő meg csak szabadulni akart a zűrös családi kötelékeiből? Erre már sosem kapok választ.

Én tényleg szerelmes voltam, de lehet, hogy ő ezt nem is értette, amikor nekem szegezte kérdését – te azért szerettél belém, mert magyar vagyok, s ezáltal átjuthattál Magyarországra?
Ez a kérdése tett kétkedővé azzal kapcsolatban, hogy tudja-e egyáltalán, mit is jelent szeretni?

Lelkesedésem visszazuhant és szürke hétköznapok következtek, ám spirituális nyitottságom új távlatok felé sodort.

Közben történt valami, ami kettétörte az életem.
Az abortusz, amin keresztül mentem teljesen megváltoztatott.
A régi énem meghalt. Egy teljesen más ember hagyta el a kórházat.
Tetteim miatt éveken keresztül gyűlöltem magam. Nem tudtam feldolgozni, hogyan süllyedhettem ennyire mélyre.
Ki vagyok én, hogy ezt megtehettem? Hová lett Isten az életemből? Egyáltalán mi a csodát keresek én itt a Földön?

Túl sok volt a kérdés, ami válaszra várt. Vágytam az Igazságra és úgy döntöttem, Befelé indulva utána járok a dolgoknak, hogy választ kapjak kérdéseimre.
Nagyot változott az életem. Úgy szívtam magamba az információt, mint itatós papír a tintát. Magabiztosabb lettem és bölcsebb, már nagyobb szeletét láttam át a Teremtett Világnak és rálátást kaptam olyan dolgokra, melyek a szemnek láthatatlanok.

Az út, amin jártunk egyre távolabb került egymástól, és kettőnk között csak nőtt a szakadék. Férjem idegenkedett új énemtől, nem tudta elfogadni – Ő a régit akarta visszakapni.
Ám egy pillangó, aki szárnyakat bontott, már soha többé nem változhat vissza hernyóvá!

Az út, amin elindultam az Isten-emberré válás útja. Ez egy evolúciós folyamat, ahonnan nem lehet vissza fordulni.
Most a 26000 éves világciklus végén minden ember esélyt kap rá, hogy meglépje e változást.
Jelenleg a Földön az “Istenek háborúja” zajlik. Minden ember – aki felébredt – Önmagában keresi Isteni Önvalóját. Ez egy nagyon nehéz, ám csodálatos fejlődési folyamat. Ha megtaláljuk s teremtő erejét magunkévá tesszük: bizton Hazatalálunk.

A gyerekek közben felnőttek, és megfertőztem őket is a változás vírusával. Tudatában voltak, hogy ez az egyetlen járható út ITT és MOST, ám ezzel szembefordultak a világi értékrenddel.
Apjuk ezt úgy élte meg, hogy ellene neveltem őket. A szakadék még mélyebb lett.
Időközben lecserélődött a baráti köröm, olyan emberek vettek körül, akikkel egy irányba haladtunk.
Akkor már harmadik éve Isten vezetett, egyszerűen ráhasaltam a hullámokra és csak hagytam, hogy történjenek a dolgok. Számtalan csodát éltem át, képeket láttam a jövőből – megváltozott a Világ körülöttem. Égi Mestereim beavattak a Feltétel nélküli Szeretet gyakorlásába és áramoltatásába.
Addigra már a házasságom romokban hevert, én pedig a gödör aljára kerültem.

Az ember életében minden egyes mélypont egy lehetőség a bizonyításra. Csak az ilyen pillanatokban mutathatod meg a világnak és önmagadnak, hogy miként vagy képes kimászni a gödörből.
Azért van szükségünk életünk során annyi próbatételre, hogy minden egyes alkalommal bebizonyítsuk Isteni erőnket.
Egyre bölcsebbé és tapasztaltabbá válunk általa.

Egyetlen megoldást láttam 2012 végén: ha elválunk. Férjem nem ment bele. Lelki zsarolással próbált maradásra bírni. Mint utólag kiderült – más oka volt. Az éppen kinőtt homokozóját készült nagyobbra cserélni! És kellettem az üzlethez.

Az Isteni Kegyelem jóvoltából csoda történt. A sors megajándékozott azzal a Férfivel, ki elhozta számomra azt a Szerelmet, amelyre mindig is vágytam. Olyan ajtókat nyitott ki bennem, melyek egy másik valóságba vezettek.
Különös képességeket hozott felszínre szerelme által. Magam sem gondoltam, hogy minderre képes vagyok.
Sokat tanultam tőle és sok mindent tapasztaltam általa.
Mindezt köszönöm Neki.

Ezt hívják a Mátrixban félrelépésnek.
Én viszont nem érzem, hogy megcsaltam volna, nincs lelkiismeret furdalásom, sem bűntudatom. És nem is volt soha.
Egyébként senkinek nem tartozom számadással, csak és kizárólag a bennem élő Istennek!

Kaptam az Istentől egy csodálatos ajándékot, a Legmagasabb Szintű Szerelem ajándékát tapasztalásként, és tudom nagyon jól, hogy nem azért kaptam, hogy megtartsam magamnak. Tovább kell adnom az embereknek, hogy tudjanak róla, hogy merjenek tenni érte – ezért írtam le a saját átéléseimet.
Hogy tudnám a Lelki érzéseket átadni másoknak, ha nem testi érzelmek megtapasztalása által?
A Lélek nyelve fizikai síkon az érzelem kifejeződése, melynek egyik megnyilvánulási formája a szexualitás. Bármennyire prűdnek is tűnik az egész, és nem akarunk beszélni róla.
A szexualitás tabu, és bűn kötődik hozzá. Így néma csend lengi körül.
Mégis hálásan Köszönöm, hogy részem lehet ebben a csodában!

Boldog voltam, s lelkiállapotom külsőmön tükröződött. A gyermekeim szívesen láttak boldognak és felszabadultnak, több évtizednyi szomorúság után.

Még az én energiámhoz csatlakoztak, így ők is érdeklődéssel fordultak a változó világ felé. Dobot csináltattak, együtt jártunk előadásokra, a Pilisbe túrázni – és meg tudtuk egymással beszélni az újonnan szerzett tapasztalatokat.
Jókat beszélgettünk és segíteni tudtunk olykor egymáson. Nagy lányom ebből az egészből kimaradt, mert ő már akkor elszakadt volt az anyai energetikai rendszertől.

Ahogy a Lelkem szabadságát kezdtem visszakapni, a szakadék egyre szélesebb és mélyebb lett kettőnk között. Nem tudta elfogadni megváltozott világlátásomat s a “megtűrt szeretet” gyűlöletbe fordult.
Mivel számomra tarthatatlanná vált az együttélés – a Lelkem nem tudta mindezt elviselni – 2014 karácsonya előtt végleg elváltak útjaink.
Hogy végleg szétköltözzünk, feltételt szabott – rám kényszerített egy általa, ügyvédi segédlettel készített vagyon megosztást.
Ami szépen elosztott mindent, amit addig közösen összehoztunk – 90% – 10% arányban. Ott a pont…
A család pénzéből fizetett, közös ügyvéd szépen kijátszott engem.

Nem sokat tehettem, hisz ha nem írom alá, nem költözik el, és megy tovább a Lélek-gyilkolás.
Amikor érvelni próbáltam, hogy a törvény miként rendelkezik válás esetén, csak annyit válaszolt – nem vagy jogosult még a vagyon felére sem, mert csak a háztartást vezetted és gyerekeket neveltél – a vagyonhoz te nem tettél hozzá egy fillért sem.
Ez a mondata anyai voltomat tiporta földbe, és azóta is az Univerzumban kering – vár az alkalmas pillanatra, hogy szembesítse őt.
Nem vitatkoztam vele, hisz az ügyvéddel együtt erősnek bizonyultak, s én kevés voltam mindezzel harcba szállni. Bíztam az Isteni Igazságszolgáltatásban.

Kinyílt a kalitka ajtaja s én a szabadság mámorában hátra hagytam mindent. Nem érdekelt, hogy mi lesz holnap. A fontos az volt, hogy Lelkem ledobva láncait – szabaddá vált.
Tudtam, hogy az élet mindenkinek benyújtja a számlát, hisz az Univerzum törvénye egyensúlyra törekszik.

Bölcsebb lettem. Naponta visszatekintek életemre, s tudom már, mit hol rontottam el. A történések haladásomat szolgálták.
És még ha hibáztam is – megérte elkövetni, mert tanultam belőle.
Hálás vagyok mindenért, ami az életemben megadatott. Köszönet érte!

Egy hercegnő, édesapjától kapott gyűrűvel felkereste a Mestert.
Azt kérte Tőle – véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet,
mely szomorú napokon vigasztalja,
a nehéz helyzetekben bátorítja
és a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti őt.

A Mester pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Csupán egyetlen szót vésett bele:

ELMÚLIK.


vissza a könyv tartalomjegyzékéhez

címlapkép és grafika Bottó-Baukó Adrienn munkája

Please follow and like us:
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?