• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

21. Nem a Földön eltöltött évek száma a fontos

Nem a Földön eltöltött évek száma a fontos, hanem a szeretet,
amit megosztunk egymással, amíg itt vagyunk.

Egyedül maradtam az érzéseimmel, nincs, akivel megbeszélhetném felmerülő problémáimat, megoszthatnám tapasztalataimat.
De nem is ért meg senki.
Hisz ezt az érzést, amit átélek, csak ez tudja megérteni, aki érezte már. Hogy adhatna így nekem bárki is tanácsot, amikor fogalma nincs, hogy én miről is beszélek? Sehogy.
A válaszokat magamban kell keresnem. Ez az én megtapasztalásom, az én érzéseim, és csak én tudok járni ezen az úton, segítséget kérve az égiektől, hogy a lehető legtökéletesebben hajtsam végre. Fontos feladattal jöttem le a Földre, küldetésem nagy jelentőséggel bír, s hogy ezt a küldetést, amit az emberiségért és a Föld felemelkedéséért vállaltam, szabad akaratommal nem írhatom felül, hisz azzal akadályoznám az Isteni tervet, amelynek én is részese vagyok.

Tudom, hogy az elavult dolgok tovább nem működnek.
Kell, hogy utat mutassunk az utánuk jövő generációknak.
Hogy miből?
Hát a tökéletes párkapcsolatból, ami mindennek az alapja. Olyan kapcsolatból, ami nem a külsőségekre épül, és nem az érdek vezérli, hanem pusztán lelki szerelem eredménye.

Mi van most? Sok-sok beteg ember.
Hogy miért? Mert az ember úgy éli le az életét egy életképtelen párkapcsolatban, hogy messze elkerüli a boldogság. Lelke megbetegszik, s a betegség hamar fizikai síkon is megmutatkozik. S mert nem mer, vagy nem akar kilépni egy rossz kapcsolatból – szenved. Fél a társadalmi megvetéstől, az ítélkezéstől, az egyedülléttől s a fájdalomtól.

A félelem megmérgezi az életét. Az Isteni útmutatásnak az a célja, hogy megtanítson megszabadulni a félelemtől, hogy megismerhessük az Ő békéjét. Hogy igazi szeretettel legyünk embertársaink iránt. Hisz erre nem vagyunk képesek, ha félelem uralkodik bennünk.
Jó lenne, ha az emberek fölismernék végre, hogy ha valami nem működik, azt meg kell szüntetni. Azt az ajtót, ami nem vezet sehová, be kell csukni!

Nézzünk egy kicsit magunkba, s tegyük föl a kérdést: milyen családmintát örökítünk egymásra generációról-generációra? Sajnos, míg a tudattalanban az anyu-apu minta szerinti női-férfi meghatározottságok futnak, addig csak egy szép ábránd, hogy más minőségű kapcsolataink legyenek.

A mi generációnk Fényküldöttei bevállalták, hogy szeretettel átfordítják ezeket a hibás mintákat. Ha kell, vállalják az Ikerlélek kapcsolatokat is – nem törődve azzal, hogy esetleg megvetést és ítéletet vonnak magukra a környezetüktől – hogy ezáltal példát mutassanak a jövő nemzedékének, az ideális párkapcsolat mintájából, ahol a szerelmi kötés lélek szinten történik. És mivel a lélek halhatatlan, a szerelem soha nem múlik el. Az Ikerlélek szerelem a legmagasabb minőség, amit ember földi szinten megélhet.

Az Aranykorban, melynek küszöbén állunk, az Ikerlelkek szolgáltatják a párkapcsolati mintát. Ez az eddigi párkapcsolatokhoz képest, teljesen más alapokon nyugszik. Ehhez mindenkinek elő kell hívnia magából azt a szívminőséget, ami a teljes elfogadást jelenti, és kizárja magából a függést és birtoklást.

Tudok-e akkor is szeretni, ha látom, hogy a szerelmem mással boldog? Képes vagyok-e elfogadni, sőt örülni neki?
Hisz az tesz boldoggá igazán, ha azt látom, hogy akit szeretek, végtelenül boldog, esetleg mással – nincs kötés, nincs elvárás, nincs függés, nincs ragaszkodás, nincs birtoklás. –csak szeretet van.

Kérdés, fel tudom-e emelni a szívem szeretetét, hogy ezt a csodás minőséget előhívja magából? Szeretem-e annyira magam, hogy ezt a fájdalmat elbírjam, és át tudjam fordítani áradássá?
Nagy kérdések ezek. A jövőben egyre több lesz a szétszakadt család. Az új családmodell alapján a gyermekeket nem a vér szerinti apa neveli, hanem az anya duál párja – Ikerlelke – aki feltétel nélkül szereti, elfogadja és tanítja vér szerinti és fogadott gyermekeit is.
Ez a csoda ebben az Isteni kapcsolatban, hogy már nem az egó és a társadalmi elvárások, hanem a lélek határoz és dönt, a Teremtés törvénye alapján.

Ha már egyszer összekötötted a lelked egy emberrel, holtomiglan-holtodiglan, nem illik félúton elválni, még akkor sem, ha a szerelem kihűlt, s a kapcsolat a megtűrés határáig süllyedt. Az eskü kötelez, viszont a lélek szenved, fizikai tüneteket produkál, majd az ember belehal. Inkarnációkon keresztül mindenki keresi a legnagyobb, legtökéletesebb szerelmet, ami csak létezik. Keresi azt az embert, akivel megélheti azt a kivételes boldogságot, amiben még sohasem volt része. Bár nem tudja milyen, csak azt tudja, hogy létezik. Amikor tizenévesen beleszerettem a férjembe, a lehető legnagyobb boldogságot éltem át. Akkor persze még sejtésem sem volt, hogy létezik ennél sokkal nagyobb boldogság, s a szerelemnek egy olyan minősége, ami szavakkal el nem mondható, emberi ésszel föl nem fogható. A Szellemnek, aki visszakapja elveszett lélekrészét, legnagyobb vágya, hogy a magában felfedezett temérdek szeretetet megoszthassa minél több emberrel.

Mintha vizsgázna a lelkem, folyamatos megmérettetéseknek vagyok kitéve. Bonyolódnak a dolgok, s megoldhatatlannak tűnő problémák merülnek fel. De érdekes módon, nem aggódom miattuk. Már évekkel ezelőtt ráhasaltam egy szörfdeszkára, átadtam az irányítást Istennek – Legyen meg a Te akaratod – jelszóval, és sodródom az áramlatokkal. Úgy érzem, ez a sorsom útja. Nem agyalok rajta, a lelkem hangját figyelem. Eggyé válok Isteni Énemmel, így a legnagyobb természetességgel lépem meg azokat az útmutatásokat, amelyeket tőle kapok. Az Égi irányításban még soha nem csalódtam, így tiszta szívvel ráhagyatkozom, belevetve magam az ismeretlenbe. Tudom jól, hogy ezen az úton, ahol tartok nincs helye a „nem akarom”-nak, csak Isten akaratának.

Én sem cselekedtem mindig helyesen, hisz nem tudtam átadni a bennem lévő információkat a környezetemnek. Próbáltam türelmes lenni, mivel tudtam azt, hogy mindenki saját fejlettségi szintjének megfelelően fogad be dolgokat. Úgy gondoltam, a legjobb az lesz, ha életvitelemmel, cselekedeteimmel, gondolkodásmódommal mutatok példát. Volt, hogy ez nem sikerült, mert amikor folyton falakba ütköztem – kifakadtam.
Kétségbe estem, hogy miért nem ért meg engem senki?

Főleg a férjem. Hosszú éveken keresztül ő döntött dolgokban, övé volt az irányító szerep. S egyszeriben megváltoztam, magabiztos lettem, sok információhoz jutottam – s a hozott bölcsesség lassan kezdett felszínre kerülni az életemben. Ezt nem tudta elfogadni, s beszélgetéseinket fenyegetőnek, támadásként élte meg. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Sokat veszekedtünk. Nem illettünk már össze, mindketten más ütemben és más irányba fejlődtünk. Ez gátolta lelki fejlődésemet. Jártam az utam, és felmértem az ezzel járó kötelezettségeimet, s mert nyíltan felvállaltam tetteimért a felelősséget, szembekerültem a világ elvárásaival, ütköztem a normarendszerrel, amiben addig éltem.

Kitaszított lettem, mert kiharcoltam lelkem szabadságát. Énünk nem a mienk, hogy csak úgy feláldozzuk, hanem Istené. Fel kell szabadítanunk, hogy rátaláljon Teremtőjére! Nagyon szeretem a férjem – annak ellenére, hogy óriási szakadék tátong közöttünk – odaadnám érte az életem is.
Úgy érzem, hogy ebben a szeretetben lényem felolvad, de mégis boldogtalan vagyok, mert nem találok megértésre, s az érzelmileg sivár életünkben szép lassan elsorvad a lelkem.

Mérlegre helyeztem a lelkem s a párkapcsolatom, s rájöttem, hogy én magamért élek, magamért szeretek és ennek az érzésnek a saját lelkemben kell a tökéletesség színvonalát elérnie.

Felvállalom az érzéseimet, nem titkolózom tovább. Bízom az Isteni Gondviselésben, hogy Isten nem hagy magamra és megvilágítja számomra a követendő utat.

Duál- párom miatt nem érzek lelkiismeret furdalást, viszont nagyon fáj a lelkem, mert hazudok férjemnek, s eltitkolom ezt a kapcsolatot.

Titkon szerethetjük csak egymást, titkon találkozhatunk – s így arra a határtalan mennyei boldogságra, amit együtt megélünk, a hazugság és titkolózás árnyékként vetül rá. Ez a mi lelkünknek sem jó, és úgy érzem, hogy ez méltatlan viselkedés párommal szemben; ő őszinteséget érdemel.

Ilyen sok év után ennyivel tartozom neki. Vártam egy alkalmas bolygóállásra, s beavattam Ikerlélek kapcsolatomba. Nagyon sok minden szóba került, sok sérelem, ami addig a mélyben eltemetve forrongott, mint a láva, a felszínre tört s felfedte magát. Nem veszekedtünk, csak beszélgettünk. Próbáltam úgy elmondani a dolgokat, hogy ne bántsam meg, emberi önérzetében ne alázzam meg őt. A Szív szintjén beszélgettünk, és nem voltunk agresszívek egymással. Próbáltuk ész érvekkel alátámasztani mindkét oldalon a sajátnak vélt igazunkat. Emberi méltóságán esett csorba, amikor megtudta, hogy Iker-lelkemmel keresztezték egymást útjaink. Hogy van egy férfi az életemben, akit megmagyarázhatatlan módon szeretek, s Ő ezt az érzést visszatükrözi nekem. Soha nem jutott eszembe, hogy elhagyjam a férjem, annak ellenére, hogy érzelmi életünk már jó ideje kihűlt, nagyon eltávolodtunk egymástól. Az meg sem fordult a fejemben, hogy a házaséletünkben bekövetkezett hiányt, valaki által pótolnom kellene. Szenvedtem ugyan, de viseltem a következményeket, mert a szeretetem erősebb volt a fájdalomnál.. Könnyek s álmatlan éjszakák következtek. Milyen különös – szokták mondani – a történelem megismétli önmagát.

Tizenhat évesen beleszerettem egy csodálatos fiúba, aki később gyermekeim apja lett. Elválasztott minket kétszáz kilométer és egy országhatár. Nagyon sok viszontagság árán lehettünk egymásé. A szerelmünket a távolság és a nehézségek edzették sziklaszilárddá.

Harminc évvel később bevonzom lelkem elveszett felét, akit kétszáz kilométer választ el tőlem. Mágnesként vonzódunk egymáshoz és határtalan szerelem van köztünk, de mindketten családban élünk. Egyetlen kapocs köztünk a telefon. Megpróbálom a kettőt egyensúlyban tartani s párhuzamosan élni, ha ő is partner ebben. Nem akarom a családomat elhagyni, az Ő családját sem tönkretenni, viszont találkoznom kell Vele.

Ha eltilt Tőle, abba belehal a lelkem, mivel önmagamat kellene megtagadnom. Egyre jobban hiányzik. A lénye, az ölelése, a teljesség, amit mellette érzek. Azt hiszem földi létem feladata, hogy felvállaljam és fejlesszem ezt a kapcsolatot, bármit is hozzon a jövő. Folyamatosan tükröt tartunk egymás elé, és saját hibáinkat egymásban fedezzük fel. Imádom Őt. Minden rezdülésemet ismeri, és nem csak, hogy elfogad, de lelke harmonizál is a lelkemmel – vagy a különbözőségünk okán, vagy a hasonlóságunk miatt, de kialakult köztünk egy összhang. Sok barátom – akik a tudatosodás útján járnak – csak álmodik erről az érzésről, ami nekem megadatott.

A szerelem csak a szeretetből fejlődhet ki, a duál-szerelem viszont a feltétel nélküli szeretetből. Ameddig a lélekben a szeretet még nincs kifejlődve, addig ott tiszta szerelmi érzésről még csak beszélni sem lehet. Összetett, bonyolult lelki folyamat a szerelem, de jobban vágyunk rá, mint bármi másra a világon. Mivel nagyon intenzív érzelmi állapot, rendkívül súlyos fájdalmakat is átélhetünk, hiszen ebben az állapotban vagyunk a legsebezhetőbbek. Észérveknek nincs helye a szerelemben! Talán ez az egyetlen terület, ahol kizárólag a szívünk tudhatja a választ.

Sok ember él rossz házasságban, tartalmatlan kapcsolatban.
Ezzel nem csupán saját magától és párjától veszi el a lehetőséget, hanem két másik embertől is. Attól a kettőtől, akiknek ők a másik felei. Kishitűségünk elszakít a lehetőségtől, hogy teljes egységben, boldogságban élhessük az életünket. Beletörődünk aktuális kapcsolataink sekélyességébe, meg is magyarázzuk magunknak, hogy miért jó ez nekünk, mit ad ez a viszony.

A duál-párok egyesülésénél nincsenek kérdések, amiket meg kellene tudnunk válaszolni. A viszony annyira természetes és eszményi, hogy képtelenek jobbat, tisztábbat elképzelni. Persze konfliktusok mindenütt vannak, ám magát az összetartozást egy pillanatra sem kérdőjelezik meg. Fontos tehát, hogy csak addig maradjunk egy viszonyban, amíg érezzük, hogy szükségünk van rá, míg tartogat számunkra valamit, közünk van hozzá. Sajnos maximális önismeret nélkül ez nem működik! Az ikrek külső jegyeikben is tökéletes összhangot hordoznak, így nem kell attól tartanunk, hogy szimplán lelki szimpátiáról van szó. Másik felünket fel kell tudnunk ismerni, azért olyan vonásokat találunk, ami felhívja lelkünk figyelmét az illetőre. Ez nem ábránd! Bennünk a válasz! Senki a világon nem fogja tudni helyettünk megmondani: ki az, – ahogy megtalálni sem, vagy bármiféle tanáccsal szolgálni ebben az ügyben. Ez kétszemélyes játék!

Sokat töprengtem a történteken, de a lelkem nem háborgott. Úgy éreztem, nem hoztam rossz döntést azzal, hogy bevallottam mindent férjemnek. Folytattuk még a beszélgetést, olyan témákban, amiket eddig nem akart tőlem elfogadni.
Olyan dolgokat mondtam neki, amin magam is meglepődtem.
Úgy éreztem, sokszor nem a saját gondolataimat közlöm vele, hanem az Égiek szóltak hozzá általam. Imádkoztam az Istenhez, segítsen olyan megoldást találnom, hogy senki ne sérüljön.

Blokkok szakadtak föl benne, soha nem láttam még így zokogni. Ő is belátta, hogy sok hibát követett el, és ígéretet tett, hogy segítséget kér – hogy magára találjon végre, hogy megismerje önmagát. Ha ez megtörténik, és itt áll majd a világban mezítelen lélekkel, és rádöbben, hogy amit eddig játszott, az csak egy szerep volt, be fogja vonzani ő is duál-párját, és talán könnyebb szívvel el tud engedni, mert érezni fogja lelke mélyén, hogy nem tartozom hozzá, s ha szeret és fontos neki a boldogságom, hagyja hogy megéljem. Megérti, hogy közös életünk, csak egy kölcsönös tanítás volt, s tovább már külön utakon kell folytatnunk. A kettőnk között történt érzelmi szakadás segített hozzá engem ahhoz, hogy az azonos frekvencián rezgő Ikerlelkemet életembe vonzzam.

Mind bukott Angyalok vagyunk.
Először szülőhazánkat veszítettük el Istenben, majd ezt ellenkező nemű lélek felünk követte. Kettéhasadt lelkünk mélyén halljuk még a visszatérésre felszólító hívást, ám ez csupán a Teljességben lehetséges. Csak lelkeink egyesülése után emelkedhetünk föl Istenhez. Mi, azon kevesek – akik úttörői vagyunk ennek a folyamatnak, fáklyaként mutatjuk az utat társainknak, s az utánunk jövő generációknak. Most még csak a megvetés eszközei vagyunk, de bízom benne, hogy hamarosan, azok az emberek, akik megvetettek és elítéltek – követni fognak bennünket. Mert ez az egyetlen út, ami Haza vezet.

Beszélgetésünk végén annyit mondott: szeresd Őt, mert egy szeretetre méltó ember. Éreztem, hogy ez a mondat szívből jött. Meglepődtem a szavain, s az egész történésen. Egy bocsánatkérés csodákra képes. Talán a lelke mélyén érzi, hogy őszinte és igaz, amit érzek, s hogy tényleg a lelkem másik felét találtam meg, nem szeretőt magamnak.

Elképesztő, ami történt. Ha mások mesélnék, el sem hinném, de ez velem történt, saját lelkemben tapasztaltam mindent. Mélységes hálával tartozom neki döntése miatt. Úgy érzem, az eddigi csatározásaink ellenére lelke, a spirituális fejlődés lépcsőjén több fokot is lépett fölfelé. Kijelentésével szememben feltétel nélküli szeretetből jelesre vizsgázott. Magam fölé emelem a lelkét tiszteletből, mert nem gondoltam volna, hogy ezt megteszi értem. Büszke vagyok rá, és nagyon-nagyon szeretem. Hálát adok minden fájdalomért, pofonért, ami az utam során ért, mert rálátva egész életemre felismerem, hogy mindez kőkemény tanítás volt. E nélkül nem lennék az, aki most vagyok! Csak a fájó dolgok visznek előre, ám azok is csak akkor, ha a fájdalom mögött képesek vagyunk felismerni a tanítást.
Életem párja, mindent köszönök Neked!

Ha az ember a másik felét keresi, akkor a kapcsolat hiányon alapul.
Teljessé kell válnunk önmagunkban – és azután jön egy másik ember, aki esetleg szintén teljes, és akkor nem azért vagyunk együtt, mert függünk egymástól, hanem: Miért ne? – alapon. S talán sikerül a harmóniát is megtalálnunk. Nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk, s tesszük ezt úgy, hogy nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen. Egy gyötrő láncreakció veszi kezdetét, melynek az ösztön a mozgató rugója. Minden porcikáddal a másik lényét kívánod, a látványát, ami bár messze esik a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Nélküle nem találod a helyed, mert a helyed ott van mellette. Talán azért van ez így, mivel legtöbbször nem azzal a személlyel kötjük össze életünket, aki mellénk rendeltetett, akivel a kettétört lélekrészek tökéletesen illeszkednek.

Lehet, nem vagyunk még eléggé érettek rá, hogy megkapjuk Őt. A léleknek még tanulnia, fejlődnie kell. Hisz Ikerlelkünk nagyon kemény tükröt tart elénk lévén lelkünk másik fele, olyan, mint mi vagyunk. Tökéletesen visszatükrözve ezzel hibáinkat s lelkünk még csiszolásra váró felületeit, ahol az illeszkedés még messze nem tökéletes.


vissza a könyv tartalomjegyzékéhez

Please follow and like us:
Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?