• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

33. Mindig légy kész

Mindig légy kész föláldozni azt, aki vagy – azért, aki válhat belőled.

A spirituális ember egyre nemesebb érzelmeket él meg és tükröz a világ felé. Szépséget és harmóniát sugároz. Jóságot és együttérzést próbál mind teljesebb mértékben megélni.

Van a szerelem nélküli szex, a szerelmes szex és a spirituális szex.
A sorrend pedig emelkedő: amekkora különbség van az egy éjszakás kaland és a legelső szerelmes szeretkezés között, akkora különbség van a szerelmes szeretkezés és a spirituális szeretkezés között. A spiritualitással átitatott szexuális együttlét a lélek orgazmusát is hozza.
Elmondani igazából nem lehet, mit élünk át ilyenkor – egész lelkünk kapcsolódik össze olyan erővel és olyan tökéletes fedéssel, amelynek egyetlen testi orgazmus sem ér a nyomába.
A tantra technikájával még teljesebbé tesszük ezt az érzést. Nem véletlen, hogy a tantrikus szexben a férfinél nem következik be magömlés: a szexualitás célja itt nem a testi kielégülés.
A cél az, hogy a lehető legtöbb orgazmusban részesítsen az Egység felé röpítve, s visszatérve azt a határtalan energiát visszaadjam Neki.
Létezik közöttünk egy olyan magas minőségű tisztelet és hűség, melyet földi síkon nem lehet megmagyarázni. S azért vagyunk hűségesek egymáshoz, mert eredendően nem tudnánk mások lenni.
A hűség önfegyelem kérdése. Nem ösztönből jön, hanem tudatos törekvés, melyért meg kell dolgozni. A létezés ezen szintjén a nő számára az összes többi férfi nemtelen s a férfi sem vágyik másik nőre. Az Ikertársán keresztül az ember önmagába szeret bele, ilyenkor azt érzi, hogy semmi sem hiányzik.

Valamennyien tudatosan vagy tudattalanul az elveszett egység felé törekszünk, melynek elvesztése fájdalmasan érint bennünket ebben a duális világban. A társkapcsolat értelme mindig is az egymással és egymástól való tanulás, míg nem a vágyott egységet felfedezzük önmagunkban. A dualitás világában élünk, mert csak itt tudunk visszatalálni az egységbe. A fájdalmasan megélt dualitás ugyanis ébren tartja az Egység iránti vágyat.

A társkapcsolat csupán támogatásként szolgál az úton végighaladva. Ez a társkapcsolat igazi értelme, s ha ezt a feladatát már nem képes betölteni, értelmét veszti és meg kell szűnnie. Nem azért jön létre tehát egy társkapcsolat, hogy a másik segítségével szép, harmonikus, kényelmes életet éljünk. A társkapcsolatban lévő nehézségek mindig belőlem fakadnak, nem pedig a másikból. Így értelemszerűen csak én tudom megoldani őket.

Az egymással karmikus kapcsolatban álló emberek tehát nem csak a számlájukat tudják egymással rendezni, hanem ezzel egyidejűleg lehetőséget is adnak egymásnak a gyors spirituális fejlődésre.
Csak sokszor nem tudjuk ezeket a lehetőségeket tudatosan kihasználni.

A partnerkapcsolat értelmét veszti, ha már nem tudja feladatát betölteni. Ha a felek ennek ellenére ragaszkodnak hozzá, hogy együtt maradjanak, az kíméletlenség önmagukkal és a másikkal szembe.
Igazi társkapcsolat két önálló, egészséges lény között jöhet létre, akik individualitásukat mindvégig megőrzik. Csak így leszünk képesek szembenézni azokkal a gyengéinkkel melyeket a társunk segítségével fedeztünk fel. S csak így találhatunk egymásra kozmikus tudattal és szellemi nyitottsággal.


A múlt előrevetíti a jövőt, így az érett ember mielőtt terveit elkészíti, alaposan áttanulmányozza a múlt tanulságait. Ám a múlt egyetlen megtanulható leckével szolgál: nincs más idő, csupán a Pillanat. Gondolataink szüntelenül a jövő körül járnak és elvárjuk, hogy olyan legyen, mint a múlt. Ábrándozunk, tervezgetünk s a jövőre vetítjük a múltból származó kellemes emlékképeinket, melyeket magunkban őrizgetünk. Ám azokat, amelyek fájdalmasak voltak, igyekszünk kizárni. Mindenki maga határozza meg a hitet, amely szerint él. Ha valaki változtat a tudatán, a leghatalmasabb eszközt változtatja meg, melyet megváltoztatni egyáltalán képes. Nem kell a világnak megváltoznia ahhoz, hogy boldogok lehessünk, békében éljünk és tekintettel legyünk egymásra.

Egyetlen dolognak kell megváltoznia: a felfogásunknak – azaz, hogyan állunk az élethez. Megváltoztatni szabad ugyan, de nem kötelező.

Magam választom meg az érzéseket, amelyeket megtapasztalok, és én döntöm el, milyen célt érek el. És mindent, ami látszólag megtörténik velem, én magam kértem, és úgy kapom meg, ahogy kértem. Úgy érzem magam, mint egy kirakós játék, melyet földobtak a levegőbe – s a darabkái szanaszét szállnak.
Nehéz időket élek meg és tudom, hogy segítségre van szükségem, s keresem az utat, hol találhatnám ezt meg. Úgy érzem, Ikerlelkem teljes jogú társam és segítőm, hisz Tőle kapom az erőt ahhoz, hogy vállalt kötelezettségeimet véghez tudjam vinni. Nehéz feladat, pokolian nehéz.

Életemben lezárult egy korszak.
Karmikus feladatunknak eleget téve, kettőt tehetünk: vagy elengedjük egymást szeretetben, megköszönve a kölcsönös tanítást vagy új alapokra helyezzük közös életünket.

A régi mintákat fel kell törni, hisz az általunk megálmodott Új Világban ezek életképtelenek, már nem szolgálják fejlődésünket. Ezt mi úgy éljük meg, hogy valami elromlott kettőnk között, ami még pár éve működött. Vitákkal és feszültséggel teli időszak jellemezte az utóbbi éveket. Felszínre kerültek a Miért?-ek.

Erre a kérdésre csak azután tudunk válaszolni, miután megértjük a Teremtés lényegét, és saját életünkbe beépítve átéljük ezt a folyamatot.
Az új hajóra, ami vár reánk a lét nagy óceánján, gyűjtögetjük süllyedő világunk megmaradt értékeit. A régi mintákat szeretettel át kell változtassuk, hogy azok a jövőben megállják a helyüket, és egy szeretet alapú, működőképes, boldogabb létet biztosítsanak számunkra. Nagyon nehéz feladat, mivel a társadalom vonakodik elfogadni az újat.

Nem szívesen változtat az ember az életén, szokásain, az elromlott hitrendszereken, mivel a változás fájdalommal jár.

Fejest ugrani az ismeretlenbe, az Élet nagy igazságait kutatva – merész vállalkozás. Szerencsére mi Fénymunkások azért születtünk le Itt és Most, hogy úttörőkként hajtsuk végre ezeket a feladatokat – utat mutatva ezzel a változás előtt álló emberiség számára. Ez az evolúció útja. Isteni vezetésemnek köszönhetem, hogy megláttatja velem az összefüggéseket, rálátást kapok arra, hogy mit miért teszek, s hogy nekem, mint leszületett Isten-embernek milyen feladat jut az Egységen belül, ami a Mindenség fejlődését szolgálja.

Úgy nőttünk föl, hogy állandóan mások engedélyét kellett kérnünk ahhoz, hogy bármit megtegyünk. A társadalom ezzel belénk kódolta a megfelelés programját, s az alkalmazkodás biztosította túlélésünket. Át kell programoznunk tudatunkat a belső irányításra, mivel ezek a kódok idejét múltak. A belső irányítás semmi olyat nem vár tőlünk,, ami ellenünkre lenne.

Át kell lépnünk azon a gondolaton, hogy mindenkinek szeretnie kell bennünket ahhoz, hogy értékes embernek érezzük magunkat. Pont elég, ha csak néhány ember szeret és támogat, akikkel tudunk együtt haladni. El kell engednünk azokat, akik megpróbálnak visszatartani és lehúzni bennünket. Nőjünk föl hát végre spirituálisan is! S ez nem jelent mást, mint hogy saját életünkért feltétel nélküli felelősséget vállalunk. El kell végre fogadnunk, hogy egyedül csak Mi vagyunk a felelősek azokért a történésekért, amelyek életünkben megtörténnek. Mindent Mi magunk alakítunk magunk körül!

A süllyedő Titanic, mely több léket is kapott már – végóráit éli. Az ütközés után a megrémült utasok másznak a létrákon fölfelé, a Fény felé, mivel a hajó gyomrában az ütközés következtében kialakult áramkimaradás miatt sötétség honol. Az Itt és Most-ban a Titanic tragédiája játszódik le éppen, s mi ennek a drámának valódi szereplői vagyunk. A Kárpátia, mely mentésére igyekszik, már a közelben van. A reményt s az Új Világot jelenti a hajótöröttek számára. A kikötőben várakozó hajó nem fog csakis Te Rád várni, amíg méltóztatsz eldönteni, hogy szeretnél-e fölszállni rá. Ha eldöntötted, hogy menni akarsz, tegyél lépéseket, hogy legyen alkalmad fölkerülni rá.

Mert egy szép napon – mivel az idő véges – megszólal a hajókürt, felhúzzák a horgonyt s a hajó elhagyja a kikötőt, és lehet, hogy nélküled. Úszhatsz utána, és még az is lehet, hogy utoléred, de a leúszott táv kegyetlenül kemény lesz.

Többnyire már csak akkor vesszük észre lehetőségeinket, amikor már elszálltak. Ilyen az Ember. Amikor valamitől fél, azt halogatja, és mindig megtalálja rá az ésszerű magyarázatot, hogy éppen miért nem tesz meg dolgokat. Az ego saját védelmére remek kifogásokat talál. Pedig tudja jól, hogy a kifogások gerendák, amellyel a kudarc házát építjük. Ha elgondolkodunk egy percre, föltehetjük a kérdést magunknak – a lelkünket vajon ki fogja megvédeni az öntelt ego ténykedéseitől?

Egykoron Egy voltál s benned élt a Mindenség.
Belemerülve a tapasztalat tengerébe – a duális létbe –
önmagadat megosztottad, kettővé lettél,
s lelked két darabja, polaritás köntösbe öltözve
látszólag két úton jár.
Ám eljön az idő
és a pillanat, amikor a két út
eggyé olvad, s lelked két darabja újra egyesül.


vissza a könyv tartalomjegyzékéhez

Please follow and like us:
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?