• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

miért építünk mi templomot?

Az emberi rosszindulat – határtalan.
Hogy tudatosan ártsanak, furcsa mende-mondák keltek szárnyra körülöttünk. Az értelem hiánya megmutatkozott – a minket körülvevő, homályba burkolózott, anyagba ragadt embereken.

Tipikus eset látott napvilágot – amikor a vak látott valamit, amiről beszámolt a süketnek – majd ő a hallottakat továbbadta a bolondnak – aki aztán telikürtölte baromsággal a fél világot.

Hát igen, a szomszédjait az ember nem válogathatja meg.

Hogyan is érthetné meg bárki, amit teszünk, hisz amíg az ember saját kishitűsége által megélt küzdelmeit vívja – más nem igazán érdekli. Nem érti környezetét, és amit nem ért, azt hülyeséggel ruházza fel és minden lépést maga ellen irányuló támadásnak vél. Mivel nincs közös témánk, így a beszélgetés tényleg csak a köszönés erejéig terjed. Úgy érzik, hogy aki nincs velük – az ellenük van. Pedig mi csak igyekszünk levágni magunkról azokat az energiaszálakat, melyeken keresztül visszahúznak bennünket a Mátrixba.

Ahogy a SZORGOS ÉS A REST lány című mese is tanítja…

Az úton próbára tesznek mindenkit. Hogy ki, hol köt ki végül? A népmeséink tanúsága szerint ott, ahová érdemeink szerint tartozunk. Tetszik – nem tetszik? “Ki mint vet, úgy arat.”


szeretettel, Emese
Please follow and like us:
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?