• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

04. mennyit is ér az Isteni Szerelem …

Amikor zuhan a Lélek – kialszik a tűz!

Titkolózások lengték körül kettőnk közös életének harmadik évét. Főleg a második felét, amikor azt éreztem, nem őszinte velem. Erről a kérdéseimre adott töredékválaszok és nehezen követhető szófordulatok árulkodtak. S az a megmagyarázhatatlan energia, ami beszélgetéseinket körüllengte.

Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Mivel este beszéltünk telefonon, közölte velem, hogy nem érkezik egyedül, három embert hoz a vírus miatt kialakult karantén idejére. Azt ugyan nem árulta el hol aludt – kitérve a válasz alól – de valahogy furcsán más volt hangjának energiaszintje. Mérhetetlen szeretet volt benne és egy jó adag lelkiismeret furdalás, ami szeretetét messze túlszárnyalta. Mivel látom Őt és érzem az érzéseit – nem volt nehéz dolgom.

Akkor még nem sejtettem semmit, bár a lassú eltávolodás fél éve már érezhető volt. Többször is rákérdeztem – mit rontottam el? Beszéljünk róla.
– Te semmit – jött rá a válasz, ami előtt értetlenül álltam…


Délelőtt kenyeret sütöttem, s előkészítettem a szobákat a vendégek számára.
Mivel nem érkeztek a megbeszélt időre, rájuk csörögtem, hogy merre tartanak. Mikor közölte a település nevét átfutott rajtam egy forró borzongás és körülvett egy furcsa fájdalom. Lepergett előttem az egész hétvége történése és tisztán láttam, hogy barátnőjét hozza – kivel már hónapok óta titokban viszonya van – és két gyermekét.

Egy pillanatra megálltam és elhessegettem magamtól az érzést – hárítva ezzel a történteket.
Annyira szeretem Őt, hogy még csak feltételezni sem mertem róla ilyet.

Az idő ólomlábakon haladt – a percek óráknak tűntek.
Megjöttek. Két kocsi gurult be az udvarra.
Társam szokatlanul furcsa energiákkal ölelt át.
Barátnője, ki már járt nálunk – rám tapadt, s éreztem, hogy fénysebességgel szívja le az energiámat. Mint ahogy a sivatagi szomjazó tapad rá a vízzel teli korsóra…
Alig tudtam magamról leválasztani.

Döbbenten láttam, hogy mindkét kocsi plafonig volt pakolva. Végigfutott az agyamon – csak pár hétről volt szó, de úgy látszik ez egy végleges költözés.
Hirtelen szóhoz sem jutottam.

Én teszem a dolgom és segítek ott, ahol szükség van rá – de ez egy kicsit sokk volt. Igazolódni látszott a telefonbeszélgetés kapcsán átélt megérzésem, de még mindig nem hittem el, hogy mindez igaz lehet.
A légkör feszült volt, amit időnként gyerek-zsivaly tört meg.

Kimentünk, hogy beszélgessünk. Átölelt, majd megismételte mindazt, amit a telefonban előző este mondott: Szeretlek Téged, nagyon hálás vagyok mindenért amit Tőled kaptam. Örökké szeretni foglak és mindig számíthatsz rám…

Mivel a Lelkem nem tudja becsapni – óriási lelkiismeret furdalást éreztem rajta, a szemébe néztem és rákérdeztem: és mostantól együtt fogtok élni?
Válasza egy határozott „igen” volt.

Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy összeesek. Lábaim remegtek, s egész testemet zsibbadt fájdalom járta át.
Akkora volt Lelkem fájdalma – azt éreztem belehalok.

Elárulta Szerelmünket!
A bennem élő Istennőt földbe tiporta – Női méltóságomat megtaposva ezáltal! Becsapottnak és megalázottnak éreztem magam, hisz hónapokon keresztül hazudott nekem. „Dolgozni járt” – a nőhöz.
Kitört belőlem a sírás.

Kész tények elé lettem állítva, nem volt időm megfontoltan reagálni. Ilyenkor egy ösztönös reakció válik meghatározóvá – ez pedig mindig őszinte, hisz Lélekből jön. Nincsenek eltitkolt gondolatok – itt kibontakozik az ember valódi jelleme.

Azt hittem erős vagyok, hisz annyi mindent túléltem már, de ez a fájdalom, amikor Lelkem másik fele leszakadt és a mélybe zuhant – elviselhetetlen volt számomra, valamint annak tudata, hogy abban az ágyban, ahol a Kozmikus Szerelmet EGYÜTT éltük át – most egy másik nőt ölel, ki a lánya lehetne.

Minden összekeveredett bennem. Helyzetem okán teljes kilátástalanságba kerültem. Mintha elfogyott volna előttem az út.
Földre hulltak azok a Csillagok, melyek közös életünk egén addig tündököltek és mutatták az irányt számunkra.

Lelkem ezen próbatételét nagy pofonként éltem át.

Hétköznapi esetben mi történik ilyenkor?
Sérelem bombák és bántó szavak kíséretében – amikor a hazugságok miatt kiszabadul a feszültség és indulat – kidobni őket, a társammal együtt az utcára.

Nem tehettem meg – bár elmém és szívem nagy csatát vívott egymással, a Lelkem jelzett, hogy ez nem méltó hozzám.
Ilyenkor derül ki igazán, hogy az emberben van-e alázat, vagy csak arrogancia. Ilyenkor ismerheted meg önmagad teljes valódban. Hisz mindenki csak azt tudja adni, ami benne van. Továbbláttam a kezdeti döbbenetnél és megpróbáltam Isten szemével nézni a történtekre. A kényszerből jött őszinteség egy felszabadító érzést hozott el…
Viszont a fájdalom bennem akkorára nőtt, hogy kifejezésére nem találok szavakat. Tudom jól, hogy a világot személyes példámon keresztül tanítom – így a bennem lévő Istennői minőség nem engedte, hogy kitegyem őket.

Éjszaka üzenetet kaptam – Nagy Boldogasszony szólt hozzám, enyhítve ezzel fájdalmaimat.

A Lélek kemény próbája ez.

Elvesztettem egy szerelmet – de (talán) nyertem egy barátot.
Talán.

Úgy érzem most kerültünk teljesen egymás mellé lelkileg – Lelkeink most kapcsolódtak össze. De a feladattól megriadt s a szerelem lángja kialudt benne. Tehát részéről vége.

Nem vágyom a testére – ez az éjjel nagyon tisztán lejött – mivel az utolsó együttlétünk állati módon fejeződött be – semmi köze nem volt az Isteni Szeretkezéshez. A benne lévő energiák nem engedtek közeledni…

Nagyon magasan voltunk együtt, s ami időközben elromlott – meg sem próbáltuk rendbe hozni. Pedig nem kidobni kell a dolgokat – hanem megjavítani! Ez az őszinteség teljes hiányára mutat.
Közölte, hogy egyensúlya megtartásához szüksége van a szerelemre.
Mint mindenkinek.
Ezt tőlem végig megkapta, s ez a Szerelem a mai napig él! Mégse tett érte semmit! Nem harcolt érte!

Hagyta, hogy az egója „szerelem” címszóval lerántsa Őt!
Tiszta szívemből kívánom, hogy soha ne bánja meg ezen döntését!

Azt mondta egy hónapja Nekem: Ha elhagysz, elveszítem Lelkem másik felét.
A Lélek az Isteni részünk, és most esélyesen szintet lépett volna a kapcsolatunk. De csak volna…

Az Ikerlélek szabadon szeret, s a kölcsönös fejlődés érdekében kész feladni önmagát, hogy társát emelje.
Soha nem távolodnak el túlzottan egymástól. Ha az egyik emelkedik, emeli a társát, de nem csak maga mellé – egy kicsit fölé. Majd a társa megteszi ugyanezt. Így halad fejlődésük az Isteni Magaslatok felé – akkor is, ha éppen nincsenek együtt.

Lelke szólt a lelkiismeret szaván keresztül, hogy helytelen, amit tesz – de a kisember leintette őt.

Én nem engedem el a kezét, és Szerelmem erejével tartom meg Őt – mert tiszta szívből szeretem a benne élő Isteni Ént, döntésétől függetlenül!
A pofont önként vállalta.
A Lelkemben érzem a kezdetek óta, hogy ez számára egy csapda!

Az, hogy emelkedik vagy zuhan, attól függ, hogy benne ki kerül ki győztesen: az Isten vagy az ember?
Ha most elrontja, nagyon mélyre süllyed!

„Ha arra kérsz, engedjelek el – elvesztél. Ezt már egyszer eljátszottuk a szőkével. Csak gondold végig az elejétől kezdődően az utolsó napig a történteket – amikor rájöttél, hogy a skorpió fullánkját beléd engedte, akkor engedted el a kezét. S igaz, hogy már az enyémet sem fogtad, de a Szerelmem ereje segített Téged.”

Érző ember vagyok, s ami történt – nagyon fáj.
Nagy csatát vívott bennem az Isteni és démoni részem – egy kemény éjszakát követően – de végül a FÉNY került ki győztesen, és az Istennő energiái egyre nagyobb erőt jelentenek számomra!

„Ha nem vagy őszinte a benned élő Istenhez, az élet – a meg nem oldott feladatot ismételten eléd hozza – csak sokkal keményebb formában és teszi ezt addig, míg vissza nem térsz az utadra.
A történelem megismétli önmagát.

Egy hónapja írtam Neked, hogy két nő fogja a kezed és két irányba húz Téged. Megvan? Ebből sikerült kiemeljelek nem kevés Égi segítséggel és a démon leszakadt rólad.

Most ugyanezt a helyzetet rakta eléd a sors – egy kicsit megbonyolítva! Az érintett már nem csak három ember… Több.
Most ismét ketten fogjuk a kezed, de itt már nem a személyed a tét – ez már a Lélek és az egó harca benned.”

Nagy csata, de rajtad áll – ki fog győzni!

Mondod, hogy képes vagy feláldozni magad. Egyetértek, ezzel én is így vagyok!

Segíted őket, ez szép és nemes cselekedet, de nem élhetsz helyettük és nem teheted tőled függővé az életüket Neked más feladatod van.
Ő viszont még fiatal és állandó társra vágyik, a gyerekeinek apa kell!

A gyermeknevelés egész családot kíván. Apát, aki jelen van, és nevel. S eltartja családját.
Ez viszont Téged vizsgáztat!

Szintet lépni most lehet!
S ha készen állunk, átveszi az Isten Tudat Lelkünk által az irányítást.

Nem engedhetem el a kezed, mert lezuhansz. Még nem! Nekünk együtt feladatunk van, s a Lelked időnként emlékeztet erre – de Te olykor figyelmen kívül hagyod jelzéseit.

Szabadon szeretlek Téged és hű vagyok hozzád – s a benned élő Isten által Önmagamhoz. Ezért kaptam ajándékba az egységélményt az éjjel!

A boldogságot Önmagamban megtalálva egésznek és teljesnek érzem magam. Eljutottam arra a szintre, hogy már nem vágyom Rád.
A tested nem érdekel, de a Lelked EGY a Lelkemmel. S hiányzik az EGY s ÉG összetartó ereje.

Gondold csak el, a ránk áradó Isteni energia is átölel, simogat, bizserget – miért gondolnánk, hogy a fizikai test mindezt nélkülözni képes?

Az érintés hiányába a Lélek belepusztul.

Amit az év első három hónapjában átéltem, az a Lélek kemény próbája volt.
De mint azt tudjuk – egy szerelem csak akkor marad szerelem, ha folyamatosan emelkedik – kiteljesedve az Isten felé.

Lelkedben van Lelkem másik fele, mely vérzik és kimondhatatlanul fáj. Ezek az érzések éppúgy leírhatatlanok, mint a Kozmikus Szerelem, amit átéltünk – csak fordított előjellel. Nincs rá szó, mely érzéseimet kifejezhetné.

Fáj, igen. Nagyon fáj megélni mindezt.

S a fájdalom rámutat – hogy igen, most följebb kell lépnem, mert itt a lehetőség, hogy fölülmúljam tegnapi Önmagam, és fölülmúljam a Nőt, aki melletted voltam.
Hogy több legyek. Nemesebb. Istenibb.

Az idő hozhat csak gyógyírt sebeimre a feledés által.”

MINDEN ELMÚLIK.

A feszültség nagy volt mindenkiben, hisz ez az állapot senkinek sem volt jó.
A kérdés, hogy miért történt mindez? Mire akar bennünket tanítani?
Mert biztos jó oka volt az Öregistennek, hogy ilyen kegyetlenül nehéz helyzetet teremtett számunkra.

Mert nem csak én szenvedtem, hanem Ő is – még hogyha ezt „álszerelmével” el is takarta. Mert, aki szívből szeret annak ragyog az arca, s nincs lelkiismeret furdalása – mivel a Lélek Isteni Képmását szereti a másik Lelkében!

Ismételten a gödör aljára kerültem. Hurrá! Innen szép győzni!

Fájdalmaim enyhítésére Isten Anya egy Angyalt küldött mellém, ki megtartott, mikor zuhanni kezdtem, majd szeretetével és az irántam tanúsított, mély tisztelettel emelt föl engem, hogy megalázott Női méltóságom a helyére kerüljön.

Mindannyian vizsgázunk. Van, aki alapfokon, s van, ki középszinten teljesít.
De én valahogy nagyon nehéz tételsort húztam.
A legnehezebbet – ami az Univerzum leghatalmasabb energiáját mozgatja meg – a feltétel nélküli Szerelemről. Hét éve kaptam meg ezt az energiát, hogy jól gazdálkodva – általa a fejlődésem mind magasabb szintre jusson.

Igen, ez tényleg egy Isteni ajándék!

Nincs előttem minta, vezetőm az ezerszínű intuíció – s megérzéseim igazságát Lelkem tiszta érzései tükrözik. S mindenkit ott ér a legfájdalmasabban a változás energiája, ahol még tanulnivalója van.

Királynői minőségem most vizsgázik!
Kiállja-e Lelkem a szakadás próbáját? Vagy Szívem megszakad – s a mélybe zuhan…

Most rakjuk le mindannyian egy Új Kezdet alapjait.
Meg kell történjen a befejezés és a lezárás – csak így tud az Új Élet egy magasabb szinten elindulni.
Plútó, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Jupiter nagyurak egyszerre dolgoznak.

Teljes sorsfordítás.

Ami eddig működött, az most megszűnik. Új Világ jön, egy teljesen más dimenzióban! Egy sokkal magasabb tudatszinten.
Hatalmas szintlépési lehetőség mindenki számára – és ez már nem játék. Most nem hibázhatunk!

A háttérben a Fény dolgozik, és minden a helyére rendeződik.


vissza a könyv tartalomjegyzékéhez

Please follow and like us:
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?