• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

XIII. Isten tenyerén, Bodonyban

Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Az ébresztő dallamára szétröppentek álmom utolsó pillangói. A felkelő Nap arany sugara simogatta arcom.
Valami furcsán szokatlan érzés lett úrrá rajtam. Úgy éreztem magam, mint a tengeren hánykolódó magányos csónak.
A fiammal való beszélgetés ráébresztett arra, hogy döntenem kell.

Nem majd… Most!

Kicsit megrémít a gondolat, ahogy az otthonom kivet magából – de hátra kell hagynom eddigi életem romjait, és új életet kell kezdenem.
Rajtam múlik, mi kerül az alapra.

A nyár elmúltával is Bodonyba maradok – már nem jövök haza.
Rádöbbentem, hogy ez az utolsó reggelem itthon.
Mától kezdve gyökeresen megváltozik az életem.
2016. július 11-edikét írunk.
Ez egy 9-es nap. Valami végleg befejeződött.
Egy újabb fejezet zárult le az életemben, a hetedik hetes ciklus ért véget, ráadásul a személyes évem is hetes. Minden sikeres lezárás egy sikeres vizsgát jelent, amit az Univerzum bőségesen megjutalmaz.

Élem és cselekszem a sorsfeladatomat, melyről még leszületésem előtt döntöttem. Erről az útról már nem fordulhatok vissza.
Hoztam egy döntést, s már nem gondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha másként döntök…

Csak beszélünk, beszélünk és beszélünk. Tanulunk, olvasunk, fejlődünk és képezzük magunkat. Hasonló rezgésszintű társakat vonzunk magunk köré. Szívünk vélt vagy valós igazságait osztjuk meg egymással az úton, segítve egymást és haladva egy közös cél felé.
Ez mind szép és jó, csak Én ebbe már nagyon belefáradtam.
Többet várnak már tőlünk ettől az Égiek! Tetteket.

Amíg csak beszélünk a dolgokról – addig csak gondolatban és szavaink által éljük meg álmainkat. Mindez olyan, mint a porba hullott mag. Nem ered.
Ha venné mindenki a fáradságot és élné a mindennapokban mindazt, amiről beszél, amit vall, és amit igaznak hisz – tettei verejtékétől a porba hullott mag kihajtana.

DÖNTÖTTEM.
Nem álmodom tovább az életem – hanem élem az álmaim! Egyszerűen, tisztán.

Megvalósítom EMESE ÁLMÁT!

Csak így lehetek igaz ember, és saját életemen keresztül így mutathatok hiteles utat ébredező testvéreimnek. Ha gondolataim és kimondott szavaim – cselekedeteim által élem a mindennapokban. Ha őszinte vagyok és hiteles.

Nekivágtam a nagyvilágnak s szakítva eddigi életemmel, kiléptem a komfortzónámból – megteremtve magam számára a saját Univerzumom, ahol én vagyok a Királynő.
S ha majd csatlakoznak hozzám hasonlóan önálló univerzumok, létrehozunk egy KÖZÖS s ÉGET, ahol az emberek a Szív szintjén, Szeretettől vezérelve kapcsolódnak EGY MÁS hoz.
Nem az érdek tartja őket EGY BE – EGY MÁS ÉR élnek.

Amit nagyon akarsz, azt nem kapod meg!
Ereszd el vágyaidat – válj vágytalanná!
Az Igaz Ember derűsen várakozik, de jól várakozni csak hittel lehet.
A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a Földi lét mindannyiunk számára a tapasztalásról szól.

A bennem élő Mester azt tanácsolta – Egy ideig szánt szándékkal ne tégy semmit, ne keresztezd a sors útját. A maga idejében érezni fogod a jelet.
Csak azután cselekedj!
Őrizd meg méltóságodat – az megfizethetetlen!

Nincsenek véletlenek. Az események mindig az előzmények tükrében történnek. Tisztán kell látnunk, hogy minden döntésünk – jelzés a jövőnek!

Azon csodálkozom, honnan volt bennem az a mérhetetlen erő, amivel belevágtam?

Harminc éven keresztül a családi otthon volt a fix igazodási pontom a világban – egy élet munkája. De mit ér a pompa és a pénz – ha üres a Szív és haldoklik a Lélek? Ha a láng már csak pislákoló szikra…
s a Fény ködbevesző félhomály csupán?

A szikra – a szelek szárnyán útra kélt, hogy másutt lobbantson új tüzet! Hátrahagyva a civilizáció minden kényelmét, az Alföldről felköltöztem az ISTENNŐ HEGYÉRE– egy jurtába.
Egy pici falucskába – a Mátra ölelő karjai közé…
BÉKÉS megyéből – HEVES megyébe.
Hú! Ahogy így belegondolok – ez elég meredek váltás volt.

Előző életek képei villantak föl lelki szemeim előtt és Isteni Énem szeretetteli békével fogadta az új – és mégis ismerős helyzetet.

Többen is megkönnyezték döntésemet. – Még el sem mentél s máris hiányzol – csengnek ma is fülemben barátom szavai.
Fiam tanácstalanul állt előttem, ölelésre tárta karjait s csak annyit mondott – Vigyázz magadra Édesanyám!

Megedzett az élet, a mögöttem álló negyvenkilenc év sok sziklát görgetett az utamba. Nem jöhet már olyan helyzet, amit ne tudnék megoldani.
A nehézségekért hálás vagyok a sorsnak, mert formáltak s alakítottak – általuk lettem azzá, aki most vagyok.

Kicsit féltem, hogy egyedül leszek, de a természetben határtalanul sok társra leltem. Milliónyi madár dala fogadott s a Nap aranyló sugarai végig simították arcomat. A fecskék csivitelve röpködtek. A távolban a gerlék turbékolva köszöntötték egymást. Két holló suhant át jurtám fölött, köszöntve érkezésemet.
A magasból egy sólyom szívet simogató hangja hallatszott – fölnéztem, de csak parányi pontként láttam az azúrkék égbolton.
Nagyon hálás vagyok mindenért, s főleg azért, hogy ennek a csodának részese lehettem.

Elvonulás… befelé fordulás. Az Isteni magány állapota. Hej de sokan félnek tőle… rettegnek. Társakat láncolnak magukhoz – családtagokat, hogy ne kelljen egyedül lenni.
EGYED – ÜL, aki leül, és csendben befelé figyel…
A csend a Lélek hangja – így az ember Lelke üzeneteit csakis a csendben hallhatja meg.
Tébolyult világunk nem teszi lehetővé, hogy az ember – naponta legalább egy órát csendben lehessen, és a Lelkére figyeljen. Pedig óriási szükség lenne rá – épp most, a változások idején.
Úgy érzem, én egy ajándékot kaptam az élettől – egy Isteni kegyelem részese vagyok azáltal, hogy lehetőségem nyílt erre az elvonulásra…
Köszönöm Neked, Fiam!

Az oltáron mécses ég. Táncoló lángja mozgó képeket fest a jurta falára. A nyitott ajtón át hallom, amint egy fülemüle hangja töri meg az éjszaka csendjét. Felnézek. Az átlátszó tündükön keresztül fényes csillagok mosolyognak rám.
Gyermekkoromban szeretettel csodáltam a Csillagos Eget.
A Csillagok idővel kicsit elhomályosultak ugyan, de talán így kaptam meg a lehetőséget arra, hogy a Földön is megtaláljam Őket.

A halk tücsökcirpelésre egy távoli bagoly hangja válaszol. A hőmérséklet idebenn mostanra vált elviselhetővé. A déli negyven fok huszonnyolcra mérséklődött. Napnyugtát követően kint gyorsan hűl a levegő. Olyannyira, hogy hosszú ujjú inget simán el lehet viselni.
Érdekes, hogy a suba, amivel takarózom pont megfelelő hőmérsékletet biztosít számomra. Még nyáron sem meleg. Puha szőre lágyan simogatja testemet…

Az első éjszaka nyugodtan telt. Pirkadt. Az órára néztem: fél ötöt mutatott. Megpróbáltam még visszaaludni, ám öt órakor a hajnali harangszó megdobogtatta a szívem és 142 ütésével kiűzte az álmot szemeimből.
Földi létem első pillanatai tárultak elém. Amikor megszülettem egy csöndes kis falucska szülőotthonában – kevéssel 12 óra előtt – ez volt az első hang, amit a Földi Világból érzékeltem. A déli harangszó. A győztes Nándorfehérvári csata himnusza!
Azóta is a harangszó mindig könnyeket csal szemeimbe – figyelmeztetve, hogy itt Vagyok. A lét örvénye magával ragadott, s Én teret és időt hátrahagyva élveztem a lebegést.
Isteni törvények szerint élek, és Istennel minden lehetséges. Kérj és megadatik! Milliónyi csoda részese lehettem itt – Isten Tenyerén.

A szarvasok és őzek sűrűn meglátogattak. A zöld fű illata lecsalogatta őket a hegyről. Óvatos léptekkel járták körbe otthonom – és csak egy karnyújtásnyira voltak tőlem… Létünk egybeolvadt, s isteni létezőkként eggyé váltunk a természettel.

Itt éltem át eddigi életem legnagyobb viharát, vagy a többire csak kevésbé figyeltem – nem tudom.
Ahogy feküdtem a jurtában olyan érzésem volt, mint ha egy vaku háromszoros sebességgel, folyamatosan villogott volna – fényképezve a tájat. Dörgés nem volt, csak fényjelek üvöltő szél és szakadó eső kíséretében. …
Már második éjszaka tombol az Égi – háború. Mert, hogy ez nem egy szokványos vihar, az is biztos. Félelmetes.

Hogy nem házban tartózkodom, teljesen másképp hat az érzés. Csak egy ponyva és tíz centi szigetelés választ el a külvilágtól, így teljességében átélem az egész történést.
Teljesen mások a hang – hatások, mint egy falazott épületben. Elhalkul, csend van, ilyenkor szépen visszahúzódik, hogy egy perccel később újra támadhasson. Szinte elemi erővel csattan neki a jurta falának, keményen megrázva a tető – szilikont, ami kissé megemelkedik. A kéménytartó lemez fémes hangot ad, amikor elmozdul a tündükön. 

Mint ha az Ég szállna alá a poklokra.  Csaba – királyfi serege kemény harcot vív a sötétséggel a fölsőbb dimenziókban. Időnként a megemelkedett tetőrésen pár fokkal hűvösebb levegő árad a jurtába, és egy semmihez nem fogható édes illat kíséri.
Nem tudok aludni. Ilyen körülmények között nem. Nem félek, mert nincs mitől, csak olyan megrázó ez az egész… Hol északról érzem a támadást, hol nyugatról, olyankor megremeg a belső függöny.

A kis kályha remekül állja a sarat – rendületlenül melegít. Érdekes módon, nincs hidegebb a jurtában a szél miatt. Szokták volt mondani hajdanán, hogy kifújja a szél a házból a meleget. Hát én ezt itt nem érzem.
Csak annyira van hideg, mint egy átlagos  4 C fokos éjszakán, pedig az északi szél tényleg csontig hatol. Bent 22 C fok van. A jurtában más a hőérzet, a meleg levegő nem száll föl a mennyezet közelébe, hanem  a jurta  íves kialakításánál fogva – kering benne, egyenletesebbé téve a hőmérsékletet.

A jurta, kör alakjánál fogva a Mindenséget jeleníti meg. Az ajtón belépve érezni lehet azt a Szentséget, amit képvisel. Erős, gyógyító energiákkal rendelkezik, megvédve a benne lakót a Föld káros sugárzásaitól – melyet a keregén kívülre taszít maga alól… Ezt mérésekkel is igazoltuk.
Az emberi testre gyakorolt gyógyító hatása – szinte leírhatatlan.

Megváltoztatott ez a Szent hely. Nem értem, hogy is van ez, de egy hét után azt éreztem, hogy egyszerűen elkezdek kiemelkedni abból a tébolyult, infantilis világból, amiben eddig részem volt. És nem értettem az embereket, hogy tudnak így élni, mit keresnek még mindig abban a közegben?
Olyan érzés, mintha kívülről néznék egy filmet, mely ugyan létem része, de már nem vagyok benne szereplő – csak külső szemlélője…

Hajnalban ébredtem. A csendes eső egyenletesen kopogott a jurta tetején, békét és nyugalmat árasztva. Istenemre mondom, csodálatosabb lazítást eredményez, mint bármelyik vezetett meditáció. Az óramutató haladt s én nem akartam megválni ezen idilli érzéstől. Feküdtem, s a tetőn keresztül az úszó fellegeket bámultam…

Esik, megállás nélkül esik. A kis tócsák szinte tengerré nőtték ki magukat. Ültem a küszöbön és néztem a vizet. Víz fönt, víz lent – víz mindenütt.
Az aláhulló esőcseppek koncentrikus köröket teremtettek a víz tükrén, majd hatalmas buborékok formájában emelkedtek a víztükör fölé. Csodáltam az érzelmek nagyszerű játékát és hálát éreztem, hogy ismét életem része lehet az érzés, amire utoljára gyermekkoromban csodálkoztam rá. Az ember ebben a rohanó, elmebeteg világban nem veszi észre a csodákat. Fölcsendült bennem egy hang: Istenem, de csodálatos!
Miért is nem tud minden fáklya így élni és így lobogni – mint Én?

Ahogy teltek a hetek, egyre jobban szívemhez nőtt picinyke otthonom. Hálás voltam mindenért, ami körülvett – egy jurtába elfért az egész életem.
Ez egy más világ, ami engem is megváltoztatott.

Szétesett a régi világom – az érkező új energiák nem támogatják további létét. Más életet választottam, kiszakadva a Mátrix fogságából – és elhagyva a komfortzónát rájöttem, hogy Én is létezem…
Amikor hazamegyek Békéscsabára – már minden idegen. Azt érzem, már nem tartozom ahhoz a világhoz.
Ott, ahol még pár évvel ezelőtt azért dolgoztam, hogy fönntartsak egy látszat boldogságot – most úgy érzem magam, mint egy számkivetett.
Az “otthonom” kivetett magából.
Jobban mondva én jöttem rá – hogy úgy már nem mehet tovább.
Egyre nagyobb lett a szakadék a régi életem és az új életem között. Hátrahagytam hát mindent. És nem néztem vissza.

Amikor az ember az energiáját kiveszi az anyagból, amit megalkotott – mondjuk úgy, hogy nincs Isten jelen az anyagban – minden az enyészetté válik.
„Ne gyűjtsetek anyagi javakat…” Isten – mint energia tartja egyben az anyagot. A természet visszaveszi azt, ami az övé!
Az építmények összeomlanak, mindent benő a növényzet – eltüntetve az ember nyomait a Földön. És idővel – a növényzet sűrűjében talált romok emlékeztetnek csak egy letűnt civilizációra…

Más vált fontossá számomra – egy természet közeli lét egyszerű világa. Amikor az ember megelégszik azzal, ami a léte fenntartásához elegendő, hálával fogadja, és nem vágyik többre – sokkal többet kap, mint gondolná.
Ez a vágytalanság. Éljetek vele – érdemes!

Ezzel nem azt mondom, hogy költözzön mindenki jurtába. Dehogy. Lakjon bárhol is, ha igényszintjét leviszi a hétköznapi lét határára – szabadabbá válik.
Jut ideje magára és szeretteire – és nem azért dolgozik éjt nappallá téve, hogy egy látszatvilág életszínvonalát fenntartsa. Nem tudom, érthető-e?

Január közepéhez közelítettünk, és még igazából nem is volt tél. Mert hát a tél – hóval igazi… Este, lefekvés után még láttam a Telihold fényét – amint a jurta tetején bevilágított – majd elaludtam.
Reggel nehezen tudtam az ajtót kinyitni – ám akkor szembesültem a látvánnyal… Tíz centis hó takarta már a tájat – és szakadatlanul havazott.

Csoda történt. A Telihold megszülte a Fényt!
Kifehéredett a Világ… szűz hó lepte be a Mátrát.
Kezdetét vette a hólapátolás. Hálás vagyok, hogy lehetőségem volt ezt is megélni itt a hegyek ölelésében.

Amikor az ember átadja magát az áramlásnak – eléri a lehetetlent!

Szép telünk van. Minden a helyén s havazik bőven. A hó vastagon betakart mindent s a tisztítandó terület – hát hogy is mondjam – elég kiterjedt.
Mivel használnom kellett a kocsit – az volt első gondolatom, hogy csak a keréknyomokat takarítom, a többi majd elolvad magától. Hát, kicsit másként történt.
A munkát egyfajta meditációként éltem meg – elöntöttek a gondolatok. Időtlenségbe kerültem. Nem görcsöltem azon, hogy mielőbb meglegyen– csak hagytam történni a dolgokat, mert jól érzem magam abban az állapotban.
Ha valamit szeretetből csinálunk és nem csupán kötelességből, egyszer csak azt vesszük észre, hogy többet csináltunk, mint amit elterveztünk.
A befektetett energiánk mellé Isten odateszi a sajátját – és máris minden könnyebb. Ezzel teremtésünkbe belekerül a Szeretet – vagyis az Öregisten. Így munkánkon Áldás lesz, Szívünkben viszont határtalan Hála – hogy ma sem keltünk föl hiába.

A Szeretet a maga lágyságával formálja az Akarat nyers erejét és válik belőle Teremtő Isteni Erő, mely bármit képes létrehozni – s az Örökkévalóságban lenyomata marad!

Csend… mélységes csend. Az éjszaka csendje borult a tájra. A hőmérő kijelzője mínusz 20 fokot mutatott. A kutyák elbújtak a hideg elől – így az ugatás is megszűnt.
A mély csendet szinte vágni lehetett. Mintha meghalt volna minden. A nagy csöndben a tó irányából a rianás földön túli hangja tisztán oda hallatszott. Beleborzongtam. Soha nem hallottam még hasonlót.
A kályhában pattogott a tűz – s melege elárasztotta a jurtát. Bent 25 fok meleg… Igaz, most sűrűbben kell rakni a tüzet – de megfagyni nem fogok.

A Mátrát 30 centis hó takarja. Úgy látszik – a nyolc hónapnyi elvonulásom alatt mindent kipróbálok – szó szerint. Gondolni nem mertem volna, hogy kifogom az évtized legkeményebb telét. Kedvemre lapátolhattam a havat.

A jurta lét keményen megedzett – fát hasogattam, gyújtóst aprítottam és szakadó esőben talicskáztam be a tüzelőt.
Persze, hogy könnyebb lett volna tekerni egyet a termosztát gombján – hogy meleg legyen… Ezt csak az értheti – aki kipróbálja.

Itt tapasztaltam meg az Isteni Gondviselés legmagasabb fokát – magamon.
Karcolások, horzsolások, szúrt sebek díszelegtek rajtam. Ilyen ez, amikor az ember kipottyan a bölcsőből és elkezd mászni a földön…
A viccet félretéve – a baleset akár nagyobb bajjal is járhatott volna – de Őrangyalom éber volt és ezt megakadályozta. Így csak a jobb lábam nagyujjának lila színe emlékeztet az eseményre.

Az élet arra való, hogy megtanítson bennünket dolgokra. Cselekszünk, s olykor hibázunk, de csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.
Ha fázom – begyújtok. Előtte viszont nem árt fát aprítani.
Fogtam hát a fejszét és nekiláttam a munkának – egy erőteljes csapás – és csak úgy röppentek széjjel a fadarabok. Egészen jól ment ez már nekem! A vége felé tartottam, volt egy görcsös tuskó, ami semmi pénzért nem akart széthasadni.
Csaptam kettőt, hármat… majd a következő csapásnál lecsúszott a fejsze – és a teljes erővel elindított eszköz jobb lábszáram felé vette az irányt. Ezredmásodpercek alatt történt minden – azt sem tudtam hol vagyok éppen – de nem láttam a végét.

Mint egy vaku villanása – egy nagy fényesség jelent meg előttem – ez az erő lelassította a fejsze sebességét – s az megállt sarkával a jobb lábam nagyujjának körömágyán.
Döbbenten néztem a fejszére s a lábamra. Nem értettem, mi történt, nem éreztem fájdalmat és azt sem tudtam pontosan, hogy elhiggyem-e amit látok. Csodának, Isteni Gondviselésnek tudom be ezt az egészet – hisz a fizikai törvényszerűségek alapján lehetetlen, hogy bármilyen erőkifejtés nélkül egy ekkora sebességgel haladó fejsze csak úgy, magától leálljon, és ne okozzon még csak egy karcolást sem.

Percekkel később fájtak kissé a lépéseim – de semmi több.

Hálával tartozom mindenért – mert sokkal rosszabbul is végződhetett volna… KÖSZÖNÖM ŐRANGYALOM!

Nincs semmi paranormális az Univerzumban, kivéve a mi korlátozott megértésünket a Teremtett Világról. Amiről úgy hisszük, hogy tudjuk most itt a Földön, az mindössze egy aprócska csepp a Tudás Óceánjából.

ELMÚLIK – ez a varázsszó minden helyzetre. Jóra és rosszra egyaránt. Minden változik folyamatosan és visszatarthatatlanul. Ha akarjuk, ha nem.

A Halak korszakában megtanultuk szeretni egymást – erre tanított minket Jézus is. Nagy hangsúly került azokra a szerepekre, ahol szeretnünk kell – magunkat és egymást. Érzelmi síkon folytak a munkálatok, a legfontosabbak az emberi kapcsolatok voltak. Segítettünk egymásnak, hogy meghaladjuk önmagunkat, megbocsássunk, és újra Szeressünk.

A Vízöntő korban zajló változás kiköveteli tőlünk, hogy most már lépjünk feljebb tudatosságban is.
Egy Új minőségű életet kell megteremtenünk, ahol már szükség van a TUDÁS egy magasabb szintjére. Ezen tudáson keresztül léphetünk egy Új dimenzióba, ahol másként működik minden.

Változnod és változtatnod kell!

Keresd a Törvényszerűségeket s akard megérteni. Keresd az összefüggéseket, melyek magyarázatot adnak a változó körülményekre és akard megérteni az Új helyzetet.
Olyan Törvényszerűségeket keress, amelyek időtlenek.
Amikor ezen a szinten értelmezed a Világot, minden, ami előtte volt – elfogadhatóvá és érthetővé válik.
Új megoldásokat keress, NE fogadd el a régit!
Ne érd be azzal, hogy valaki más mondja meg, mit kell tenned.

Aki Bölccsé akar válni, az nem fogadja el más igazságát, hanem az Időtálló Tanításokat keresi, melyek minden korban jelen voltak és megállták helyüket.

Olyan segítőt keress, ki arra tanít, hogy láss mindent egy szinttel magasabbról. Ki megtanít az alkotás örömére, aki kiteljesíteni akar – ki látni szeretné, hogy szabadon szárnyalsz.
Segít, támogat – de az utat neked kell megtenned.
Az úthoz önfegyelem és kitartás szükséges.
Ne feledd, hogy az igazi Mester – Mestereket bocsát szárnyra s nem terápiás helyzetet tart fenn.

Azzal, hogy feljebb lépsz, nem veszítesz el semmit. Nem szükséges változtatnod emberi kapcsolataidon – mindössze egy új szintre kell emelned.
Olyan kapcsolatokat érdemes építeni, ahol megtanulhattok egymástól új dolgokat és többé válhattok általa.

Ha úgy döntesz, hogy nem bírod tovább ott, ahol most vagy – lépj ki belőle és lépj egy szinttel följebb. Kapcsolódj össze azokkal, akikkel egy irányba tartasz és osztozz velük az élet szépségein.

Válnak szét a Lelkek, mindenki a saját rezgése és kimunkált minősége szerint. Ez sok korábbi közös tervet, együttműködést fölülír… hiszen, ha nem jutott el odáig a Lélek, akkor újra tervezés van.

Mindenki egyre erősebb próbatételként kapja a lehetőségeket, hogy képes-e együttműködésre, képes-e a saját egyéni érdekein felül emelkedni vagy sem. Sokan zárulnak most vissza a saját, velük azonos minőségekben lévő tudati és lélekenergetikai rétegekbe – egyfajta tudati és energetikai karanténba – ahol csak egymással és egymásból tudnak tovább energiát nyerni.

Senki sem használhatja tovább mások élő forrásenergiáját és szellemi energiáját saját léte fenntartására.

Ma lehetőség nyílik rá, hogy minden ilyen minőséget felismerjünk, és el tudjuk engedni, hogy legyen tere a valósabb, Élő forrással rendelkező társakkal való együttműködésnek.

A jurtában való tisztálkodás? Na, ez is egy vicces dolog.
Nincs fürdőszoba – bojlerrel, pedig az lenne a világ legegyszerűbb dolga. Megnyitni a meleg vizes csapot, és alá állni a zuhanynak.
Nyáron nem is jelentett ez gondot, hisz a nap melegítette a fürdővizet. Ha borús volt az idő, kicsit hidegebb volt, de akkor igyekeztem déli órákra tenni a fürdést, amikor a legmelegebb a levegő.
A fagyok beálltával le kellett zárni a vizet a tábor területén. Következett a kannázás az utcai csapról, majd a kályhán való vízmelegítés.

A buli része még hátra volt, hisz a fürdőben nem volt három foknál több.
De hadd mondjak valamit – ehhez is hozzá lehet szokni, csak elhatározás és döntés kérdése az egész.
Az a legnagyobb baja az embernek, hogy el van kényelmesedve. Hozzászokott a jóhoz és nem tud lemondani róla. Pedig ha tudnák az emberek, hogyan lehet 10 liter forró vízből lefürödni úgy, hogy még egy hosszú haj mosása is belefér, hát igencsak elcsodálkoznának azokon a vízszámlákon, melyeket kifizetnek.

A mosás szintén víztakarékos volt, és nem az automata mosógép miatt, hanem – mert kézzel mostam. Elődeink is így csinálták – és működött.
Sokkal kíméletesebb a ruháknak, és a környezetnek is…

Éjjel kettő előtt fölébredtem, hogy már megint esik… Csendesen ugyan – de kitartóan.
A fagyott föld képtelen volt elszívni a vizet, s a jurta északi oldalán lévő vastag jégtáblák is lassan olvadni kezdtek. Az ajtó előtt lévő 0 pont alatti magasság összegyűjtötte a vizet – ami már jócskán a küszöb alá ért. Megástuk ugyan az árkot, ami a vizet elvezeti, de sajnos a jurta nyugati oldala e pont alá esett.
A víz nem csak az ajtó előtt áll – aláfolyt a jurtának is, és az első három cikkely alatt, a kályha magasságáig befolyt. A padlót nem érte el, mivel a párnafák megemelték. Már csak egy meleg tavaszban reménykedtem, hogy a padló kiszáradhasson, mielőtt végleges helyére kerül a jurta.

Lesétáltam a tóhoz. Botomra támaszkodva néztem a távolba. A nyugati szél hullámokat borzolt a sima víztükörre. Álltam és néztem a vizet s közben hallgattam a természet hangját. A csendbe belehasított egy madár éles vijjogása. A messzeségben odafönn megjelent egy sólyom…
A természettől sok ajándékot kaptam, a tavaszi élet csodálatos színeit, a nyár gyümölcseit, az őszi táj színpompás varázsát, a téli zúzmara csillogását… az állatokat, kik megtiszteltek jelenlétükkel – és maguk közé fogadtak engem, mint jurta lakót.
Volt ott sólyom, holló, harkály, fácán, vadgerle és Mátyás-madár, fecske, fekete gólya, vadlúd, bagoly, pacsirta és fülemüle… szarvas, őz és vaddisznók, muflonok és róka…

Felbecsülhetetlen kincsekkel lettem gazdagabb. Testközelből tapasztalhattam meg a természet erejét… és megtanultam tisztelni benne Isten Nagyságát és Nagyszerűségét.
Volt részem köteleket oldó viharban… felhőszakadásban, mely tavat varázsolt otthonom köré… szikrázó nyári napsütésben… és sikeresen kifogtam az évtized legkeményebb telét is – tartós hóval és mínusz 22 fokkal.
Igazi túlélő lettem.

Hogy mi az élet értelme?

Nehezen viselt évek állnak mögöttem, de a belső hit mindenen átemelt engem. Felébredtek bennem az emlékek.
Arra emlékeztem, hogy örömmel érkeztem és van egy belső erőm – egy sajátságos Isten Hit, egy Belső Törvénykönyv – ami mindig is vezetett.

Emlékeztem a nevetés örömére – ami mozgat, a szerelem örömére – ami alkot, és akkor értettem meg igazán, hogy egy dolgot felejtettem el:
SZERETNI ÖNMAGAM.
Sokszor hittem, hogy szeretem magam, de nem így volt. Ha így lett volna, nem jelent volna meg a testi s lelki fájdalom az életemben.
Tudtam legbelül, hogy életemet rendbe kell hoznom – akkor indultam el nagy felfedező utamon.

Néha azon tűnődöm, milyen buta is az ember. Megszületik Isteni minőségben és mire kisiskolás lesz, ebből már semmi sincs. Mire pedig felnőtté érik – többnyire egy pszichológiai esettanulmány lesz.
Ezen érdemes picit elmélkedni és innen megvizsgálni saját életünket.

Szembe kellett néznem önmagammal. Ez elsőre nem tűnt egyszerűnek. De nem hátráltam meg.
Láttam hibás döntéseimet, fájdalmat éreztem, amikor megértettem, hogy mennyi alkut kötöttem csak azért, hogy megfeleljek s beilleszkedjek ebbe a könyörtelen és hazug világba.
Amikor megértettem, hogy az élet, amit élek, nem az én életem.
Ekkor döntöttem. Elindultam az ÉN Utamon, s az Égi segítség felsorakozott mögöttem.
Lépésről lépésre haladtam.
Kritikákat kaptam, ítéleteket, veszteségek értek, de szabad voltam s újra éltem – nem csak túléltem.
Ez egy újjá-születés egy életen belül – fizikai halál nélkül.
Most ez a lehetőség mindenki számára adott.

Eredeted tiszta Isteni Fényből fakad – így magadban hordozod a Minden Egy Teremtő erejét!
Ha tudni akarod Ki Vagy? – Miért Vagy Itt? – indulj el.
Olyan utazásra nevezel be, ami a Te személyes Öt csillagos utad.
És ami fontos – soha nem ér véget!

Az élet igazi értelme: hazatalálni Önmagunkhoz!

Ennyit ízelítőnek – első kézből – abból a csodálatos világból, amit a jurta lét és a Lelkem szabadsága biztosított számomra.

Bodony, 2015- 2017


vissza a könyv tartalomjegyzékéhez

címlapkép és grafika Bottó-Baukó Adrienn munkája

Please follow and like us:
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Balog Emese mondta:

    Valami azért még ide kívánkozik. Bodonyba való költözésem egy csoportdöntés eredményeként született meg. Közös elhatározás volt, hogy létrehozunk egy önellátó csoportot a Mátrában, s ennek első tagjaként költöztem oda.
    Döcögött az egész, hisz senki sem hagyta el szívesen a komfortzónáját – az ismeretlenért.

    Meg aztán történt még valami. Amikor a csoportban az Igazság megjelent – darabjaira szakította az érdekekre és hazugságokra épülő közösséget. Addigi barátaim elfordultak tőlem – és el kellett hagynom a tábort.

    Levontam a tanulságot.

    Az a közösség, mely a kezek által, az elme szintjén kapcsolódik – az enyészeté lesz.
    Csak azok a közösségek életképesek, melynek tagjai a Szív szintjén kapcsolódnak egymással – egyszóval nem az érdek, hanem a Szeretet tartja őket EGYÜTT.

Vélemény, hozzászólás?