• Ez itt, az én Igazságom.

    Talán Te is találsz benne a saját életedre alkalmazható megoldásokat.
    Olvasd figyelmesen, s tanulj a hibáimból!

30. Az emberben semmi sem olyan szép

Az emberben semmi sem olyan szép, mint szíve őszintesége.

Amikor beleszól a telefonba, hangja azon a frekvencián érinti meg a lelkemet, ami a MI közös rezgésszintünk. Ilyenkor beindul a lelki kémia. Testemen érzem keze érintését s filmként peregnek le előttem együtt töltött időnk eseményei. Átélem egyenként az érzéseket, nem tudok ellenállni nekik – s hagyom, hogy csak úgy egyszerűen történjenek a dolgok. A testi-lelki orgazmus mindent elsöprő erővel kerít hatalmába, s átélem a csodát már sokadszor. Minden segítséget megkapunk, hogy működjön a kapcsolat kettőnk között.
Isten vigyáz ránk!

Történt egyszer, hogy az Isteni Gondviselés más helyszínt jelölt ki számunkra, amiért kissé dühösek lettünk – s csak utólag jöttünk rá, hogy ezzel a lebukástól mentett meg bennünket.

A Természettörvény szabályai szerint az élet egyensúlyra törekszik. Ha lélegzetet veszünk, egy idő után ki kell engedjük a levegőt, különben megfulladunk. Majd ismét hozzá kell jutnunk az éltető energiához, különben bizonyos idő eltelte után megszűnik a lét. A nappalok és éjszakák, a hideg, a meleg, az eső, a szárazság – mind kiegyenlítik egymást itt a Földön, hogy az élet fenn tudjon maradni. Így működik ez a legapróbb atomoktól a végtelen Univerzumokig.
Az ember esetében sincs ez másként. Ha valami nem működik az életedben, az élet egyik területén hiányt szenvedsz. A sorsod megpróbál arra felé terelni, ahol ezt a hiányt bepótolhatod.
Természetesen jogodban áll – szabad akaratodnál fogva – másképp dönteni. De ebben az esetben megszeged a Természet Törvényt, ami léted alapját képezi, így lelked sérül, s ez a sérülés idővel fizikai testeden is megmutatkozik, betegség formájában.
Felhívja a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben, felborult a harmónia, nincs meg az egyensúly az életedben. Nem a sorsod útját járod! Amikor rend, harmónia, szépség és békesség van benned, az mind-mind visszatükröződik abban, amit gondolsz, mondasz és cselekszel.

Ahogy lapozok előre a naptárban, egyre több összefüggésre jövök rá. Választ kapok a kérdéseimre s lassan összeáll a kép.

Miért alakult így az életem?
Miért lett egy boldog házasságból kihűlt kapcsolat?
Miért érzem azt, amit érzek egyes emberekkel szemben?
Ikerlelkemmel miért kereszteztük egymás útjait?
Miért hullt darabjaira az életem?

Lassan minden kérdésemre választ kapok.
S rá kell jönnöm, hogy minden válasz eredője bennem van.

A lelkem közepében, az Isteni Énemben.

– Minden onnan indult, hogy mit vállaltam föl születésem előtt erre a Földi létre. Odafönn, a köztes létben dőlt el minden, ahol a lelkek két inkarnáció között tartózkodnak. Ott ültem egy felhő szélén, s megterveztem ezen életem fejlődési folyamatait. Akkor választottam ki azokat a lelkeket, akik utam során segítenek, tanítanak engem.
A köztes létben nincs tér és idő, valójában végtelen – így volt időm eltöprengeni azon, hogy előző életemben mit és hogyan oldottam meg, hol hibáztam és mit kell újra tanulnom.
Azonos fejlettségi szinten lévő lelkek azonos helyen tartózkodnak, és onnan születnek alá a Földre.

A fönt megbeszélt dolgokat csak úgy tudjuk valóra váltani, ha itt a Földön is közel azonos tudatszintre kerülünk, mivel a Vonzás Törvénye alapján csak így tudjuk egymást bevonzani ez életünkbe.

Sokat kellett dolgoznom azon, hogy minden egyes lélekkel felvegyem a kapcsolatot. A terv mértani pontossággal készült, pontosan megterveztem, hogy kivel mikor fogok találkozni életem során. Így nem lehetnek véletlenek azok a találkozások sem, melyekben részem van.

Bár a lelkem minderről már a kezdetek óta tud, emberi énem sokszor nincs tisztában a történésekkel, így gyakran olyan helyzetbe csöppenek bele, melyre látszólag nincs magyarázat.


vissza a könyv tartalomjegyzékéhez

Please follow and like us:
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?